Érintő – vasárnapi gondolatok Beregi István atyával

Vízkereszt előtt, az év első vasárnapján Márk evangéliumának első fejezetét olvassuk (Mk 1,1–8). Ez az írás, amely az újszövetségi evangéliumok közül elsőként született meg, már címében összefoglalja lényegét: „Jézus Krisztus, Isten Fia evangéliumának kezdete.”

Az „evangélium” szó a görög köznyelvben eredetileg győzelmi hírt vagy az örömhírért járó jutalmat jelentette. Az Ószövetségben az Isten által ígért szabadulásra és üdvösségre utalt. Márk azonban új tartalommal tölti meg e fogalmat: nála az evangélium már nem csupán egy üzenet, hanem maga a „Jézus-esemény”.

Amikor Márk Jézus evangéliumáról beszél, az három dolgot jelent egyszerre:

1. Jézus az evangélium tárgya: Az írás róla szól.

2. Jézus az evangélium alanya: Ő az, aki hirdeti és cselekszi az örömhírt.

3. Jézus maga az evangélium: Az örömhír nem egy tőle független elmélet, hanem az ő személye, élete, halála és feltámadása. Ő az a biztos támpont, akire életünket építhetjük.

Az evangélista Izajás próféta szavaival vezeti be Keresztelő János alakját, hangsúlyozva, hogy Isten ígéretei valóra válnak. János fellépése a pusztában jelzi: Isten nem feledkezett meg népéről, és gondoskodik a Messiás eljövetelének méltó előkészítéséről.

Négyszáz évnyi prófétai csend után – amikor a vallásosságot elsősorban a törvények külsődleges megtartása jelentette – ismét felhangzik az élő szó.

János tanítása a lényeghez való visszatérésről szól: a vallásosság alapja az Istennel való személyes kapcsolat. Ennek útja a bűnbánat és a belső megújulás.

János nemcsak szavakkal, hanem prófétai cselekedettel is hirdeti az üzenetet: a Jordán vizében végzett alámerítés a bűnös élet lezárását és egy megtisztult, új élet kezdetét jelképezi. Míg a korábbi próféciák beteljesedésére évszázadokat kellett várni, János szavai – „Utánam jön, aki erősebb nálam” – hamarosan valósággá válnak.

Keresztelő János alakja a helyes önértékelésről is tanít minket. Az ember természetes vágya, hogy értékesnek érezze magát. Ha János más emberekhez hasonlította volna önmagát, könnyen önelégültté válhatott volna, hiszen kortársai közül kiemelkedett szentségével. Ő azonban nem másokhoz, hanem az eljövendő Krisztushoz mérte magát.

„Nem vagyok méltó leborulva megoldani a saruja szíját” – vallja. Ez az alázat nem gyengeség, hanem tisztánlátás. József Attila szavaival élve: „a mindenséggel mérd magad”.

János nem önmagára, hanem a nála nagyobbra tekintett, és éppen ez tette őt képessé arra, hogy küldetését hűségesen teljesítse.

Keresztelő János példája arra hív minket, hogy mi is Krisztushoz mérjük életünket. Ő az a biztos pont, aki minden élethelyzetben támaszt nyújt. Az ő megváltói áldozata és örömhíre az a valódi érték, amelyre bátran építhetjük mindennapjainkat.

Szöveg: Beregi István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye