Elindult a jelentkezés az idei liturgikusének-versenyre

Elindult a jelentkezés az idei liturgikusének-versenyre

Idén is lesz liturgikusének-verseny. A Görögkatolikus Metropólia várja a gyerekek és felnőttek jelentkezését. Az elődöntők a szokásoknak megfelelően egyházmegyénként lesznek, az országos döntő pedig Máriapócson.

Szerző: Görögkatolikus Metropólia, fotó: BSZI/Hajdúdorogi Főegyházmegye2026. január 12. 16:00

Az egyházmegyei döntőkben bronz, ezüst és arany fokozatú minősítést kapnak a versenyzők, a legjobbak közül pedig korcsoportonként három-három énekes juthat tovább az országos döntőbe. Minden korcsoportban lehet egyénileg és közösségi énekléssel is jelentkezni, és nagy szeretettel várjuk a családok jelentkezését is. Ők bármelyik korcsoport anyagát választhatják, hiszen lehet, hogy a családban egészen picik is szerepelnek majd.

Az értékelési szempontrendszer

Az értékelésnél figyelembe vesszük a pontos dallamismeretet. Énekeskönyvet vagy más módon kinyomtatott szöveget lehet kézben tartani, kottát azonban csak egyedül a kánon éneklésekor. Az éneklési módot is külön figyeljük, hogy az megfeleljen a szövegnek, tehát parlando éneklést várunk. Értékeljük azt is, hogy ki milyen bátor kiállással szerepel, hiszen az tud másokat is vezetni, magával vinni, aki bátran, magabiztosan énekel. Értelemszerűen fontos a tiszta hang is. Ezeket a szempontokat figyelembe véve fogja a zsűri a versenyzőket értékelni.

A korcsoportok követelményei a következők:

I. korcsoport: 1–2. osztályosok 

  • Miatyánk, 1. hangú sztihira dallamon 
  • Találkozás ünnepének tropárja, 1. hang 
  • Találkozás ünnepi magasztaló énekének első verse (Istenszülő Szűz Mária…)

II. korcsoport: 3–4. osztályosok 

  • Találkozás ünnepének 1., 2. és 3. antifónája   
  • Apostoli szakasz: Zsid 7,7–17

III. korcsoport: felső tagozatosok (5-8.oszt.) 

  • Találkozás ünnepének magasztaló éneke (Istenszülő Szűz Mária...)  
  • Találkozás ünnepének elóverses sztihirái (az előversekkel együtt)    

IV. korcsoport: középiskolások, egyetemisták (14-99 év) 

  • Találkozás ünnepi kánonja, 3. hang         
  • Találkozási ünnep lítiai sztihira, DM. előverssel együtt (1. hang, bolgár dallam: A korára nézve...) 

Egyéni versenyzők jelentkezési lapja: https://forms.gle/53apysWqq1E6JLby6

Csoportok számára kitöltendő űrlap: https://forms.gle/s2BsgDnRGSzjnDDS6

A jelentkezés határideje: 2026. február 20.

A jelentkezést a sznemgabi@gmail.com e-mail címre várják.

A Nyíregyházi Egyházmegye fordulója: 2026. március 6. 14 óra.

Helyszín: Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor utca 16.

További információk: Szabadosné Majoros Gabriella sznémgabi@gmail.com

Szerző: Görögkatolikus Metropólia, fotó: BSZI/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

lit




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert