Megmérettettek és jónak találtattak – kánoni látogatás volt Timáron és Rakamazon

A látogatás ideje alatt a Püspöki Hivatal munkatársai alapos vizsgálatot végeztek a templom és a parókia gazdasági helyzetéről, valamint a Szent Pantaleimón Házi Segítségnyújtó Szolgálat működéséről.

A főpásztor a pasztorális munkát ellenőrizte, így ellátogatott minden hivatalba, intézménybe a két településen, a családok is vendégül látták és a parókus és családja is fogadta őt otthonában. Szertartásokon imádkozott a hívekkel; a látogatás fontos állomása volt a képviselő-testületi ülés, ahol a püspök közvetlenül egyeztetett a közösség világi vezetőivel.

Az eseménysorozatot vasárnap ünnepi Szent Liturgia koronázta meg, mely léptékében nem volt olyan nagy, ahogyan azt Timáron nagy ünnepekkor megszokhatták a hívek, de jelentőségében annál inkább kiemelkedőnek számított.

Ábel püspök prédikációjában Dániel próféta könyvéből vett példával – Baltazár király lakomájának és a falra írt intésnek történetével – világított rá a számadás jelentőségére. Hangsúlyozta: a kánoni látogatás nem puszta adminisztráció, hanem egyfajta „isteni leltár”.

„Az ember élete annyit ér az Isten színe előtt, amennyire betölti őt az Isten. Megmérettettetek, és most be kell számolnom arról, milyennek találtam az itt élőket” –

fogalmazott a főpásztor.

A püspök különleges történelmi távlatba helyezte a látogatást: felidézte az 1781-es, az 1822-es és az utolsó, 1945-ös (Dudás Miklós püspök idején tett) vizitációk emlékeit. Kiemelte a timáriak egyik legnagyobb büszkeségét: a Lupess István parókus által 1814-ben lejegyzett magyar nyelvű liturgikus kéziratot, amely az egyik legősibb bizonyítéka anyanyelvű szertartásainknak.

Gánicz Endre Sándor főhelynök összefoglalójában kiemelte a parókia rendezettségét és a közel 50 oldalas, minden részletre kiterjedő jegyzőkönyv pontosságát. Köszönetet mondott a képviselő-testületnek és a parókus családjának az áldozatos munkáért. A jövőre nézve a főhelynök bátorította a híveket a betegek kenetének rendszeres és közösségi felvételére.

Revák István timári parókus meghatottan köszönte meg a látogatást. Kiemelte, hogy a közösség az elmúlt tíz évben több mint 116 millió forintnyi pályázati forrást fordított fejlesztésekre, de a legnagyobb értéknek mégis a hívek hűségét tartja.

„Büszke vagyok rájuk. Soha nem vonták kétségbe az irányt, amiből az egyházközség jövőjét megálmodtam. Olyan volt például a közösségi ház építés a világjárvány alatt, mint Noé bárkája: kellett egy hely az özönvíz utánra.”

– vallotta az atya, aki hozzátette: bár néha úgy érzi, „két végéről égeti a gyertyát”, továbbra is tele van tervekkel a közösségért.

A helyi hívek és képviselőtestületi tagok mély lelki élményként élték meg a találkozást. Többen kiemelték a püspöki liturgia emelkedettségét és a közvetlen párbeszédek erejét:

„Amikor a püspök atya énekelt, a hangja visszatükröződött a lelkünkben. A gyermekeink pedig ott énekeltek vele – bennük van a remény és a jövő.”

„Olyan volt ez, mint egy időkapszula. Megtudtuk, kik voltak az őseink, kik építették a templomot, és ez a tudat nagyon közel hozta a múltat.”

„Féltünk a vizsgálattól, mint könyvelő a terhet láttam benne, de végül a segítő szándék győzött. Volt idő végre mélyen beszélgetni.”

A látogatás megerősítette a timári és rakamazi görögkatolikusokat abban, hogy múltjuk értékes, jelenük dolgos, jövőjük pedig – az Istennel való kapcsolatuk mélységétől függően – szilárd alapokon áll.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, további fotók: Timári Görögkatolikus Egyházközség

Nyíregyházi Egyházmegye