A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola 2025. november 5-én a Magyar Tudomány Ünnepe országos eseménysorozata kapcsán konferenciát szervez.
A Magyar Tudományos Akadémia által rendezett rendezvény a hazai tudományos élet kitüntetett eseménye, amelynek – mivel az Akadémia és Könyvtára 2025-2026-ban ünnepli fennállásának 200. évfordulóját – hivatalos elnevezése idén „Jubileumi Tudományünnep 2025”, melynek idei mottója: „200 év a tudás és a társadalom szolgálatában”.
Az eseményfolyam hagyományosan egy központi gondolat köré szerveződik, amely közös szempontként érvényesül a rendezvény előadásaiban. A 2025. évi rendezvény mottója a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán: „A kinyilatkoztatás mint a leghitelesebb forrás”
A rendezvények témái között előtérbe kerülnek többek között a keresztény értékekkel kapcsolatos kérdések. A konferencia plenáris előadója dr. Székely János a MKPK elnöke, szombathelyi megyéspüspök lesz.
A konferencia célja az, hogy mind a már tudományos fokozattal rendelkező, vezető oktatóink, mind a felsőoktatási intézmények doktoranduszai számára fórumot biztosítsunk kutatási tevékenységük és eredményeik bemutatására, illetve színterévé váljunk a tudományos kapcsolatok ápolásának.
A rendezvénysorozattal kapcsolatos valamennyi információ, az eseménynaptár és az MTA saját programjai várhatóan 2025. október végén érhetők el az MTA honlapján (tudomanyunnep.hu).
A konferencián elhangzó előadások alapján elkészített lektorált tanulmányokat a későbbiekben megjelentetjük.
A részletes program hamarosan olvasható lesz cikkünkben.
Forrás és fotó: SZAGKHF
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 |
5 | ||
6 | 7 |
8 | 9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 | 15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 | 28 |
29 |
30 |
31 |