Nemzetközi kapcsolatok: Bogi és Joost házassága

Bogi és Joost

Bogi és holland férje, Joost Budapesten él két kisfiukkal. A magyar és cigány néptáncnak köszönhetik, hogy megismerkedtek egymással. A családban beszélt három nyelv, a népi kultúra és első gyermekük autizmusa színezi a csöndes, nyugodt házaspár életét.

Balázs Gusztáv, a híres művész a kilencvenes években Hollandiában népszerűsítette a hazai és cigány táncokat. Joost kilencéves volt, mikor először meglátta, ahogy a nagyobbak ropják, és egyből rabul ejtette ez a világ. Ez 1999-ben történt; a népi kultúra azóta is a mindene, ennek köszönheti szerelmét és családját is.

Táncháztalálkozókra, táborokba kezdett járni Magyarországra és Erdélybe. 2013-ban Mátészalkán vett részt Balázs Gusztáv kurzusán, ahol cigány táncokat tanultak. Ekkor találkozott Bogival, aki szintén a műfaj szerelmese. Boginak megtetszett a színes ruhába öltözött „szőke cigányfiú” mozgása. Bemutatkozott neki, mire ő illedelmesen, minden magyartudásával válaszolt is: „Józsi vagyok!” Bogi folytatta volna, de legnagyobb ámulatára a fiatalember angolul állította le, s közölte vele, hogy egy szót sem tud magyarul, mivel holland.

Ezt a találkozást Bogi történetbe is foglalta, sőt, történetmondóként egy hosszabb előadásba is beillesztette. A szimpátia idővel barátsággá nőtt, s miközben Bogi a görögkatolikus népi kultúrát kutatta, a skanzenben dolgozott és egyetemre járt, Joost meglátogatta – ekkor még csak barátként. Aztán Bogi is repülőjegyet vett, és Hollandiába utazott. Ott aztán úgy érezték, ez már több, mint barátság, de féltek a nagy távolságtól. 1300 km választotta el őket egymástól. Joost azonban megígérte, hogy havonta meglátogatja Bogit Budapesten. Ígéretét betartotta, még akkor is, amikor már nem volt pénze utazásra: olyankor oda-vissza stoppolt.

Így ment ez két évig. Nem volt könnyű, de megérte. Joost, aki fejlesztő informatikusnak tanult, két év után megelégelte a helyzetet, s az egyetemet otthagyva Budapestre költözött. Napokon belül munkát kapott egy nemzetközi cégnél mint alkalmazásfejlesztő. Ma is ott dolgozik. Bogi nagyon büszke rá, mert ma a cégnél ő az egyedüli, akinek nincs diplomája, mégis a legmagasabb vezetői szinten van.

Joost nem sokat gondolkodott a költözésen.

„Ahol a szívem, ott az életem”

– mondja. A szíve mellett másik szenvedélye, a tánc is ide húzta, úgyhogy különösebb gondot nem okozott neki a váltás. Akár hiszik, akár nem, egy holland barátja szintén a magyar népművészet hódolója, szintén magyar lányt vett feleségül, és szintén Budapestre költözött. A közös hobbi mellett a barátság is összeköti a két családot mind a mai napig.

A fiúk korábban a Bem Táncegyüttesben tanultak. Trianon századik évfordulóján a Hősök terén, a nagy megemlékező ünnepségen léptek fel több száz társukkal együtt. Az előadást követően egy néni könnyes szemmel ölelgette a két, népviseletbe öltözött fiút. „Micsoda szép magyar fiúk!” – lelkendezett, mire a két dalia hebegve-habogva értésére adta, hogy ők hollandok.

Bogi és Joost 2019-ben házasodtak össze. Egy év múlva, a világjárvány alatt megszületett első fiuk, Jan Szabolcs. Jan Joost nagyapja után kapta a nevét, aki a legidősebb élő holland labdarúgó, a Vitesse csapatának egykori játékosa. Bogi nagyapja is János volt, így nem volt kérdés a választott név. Szabolcs pedig Joost kedves barátja volt, akit nem sokkal azelőtt veszített el.

Egy évvel később megszületett Pieter Vilmos, aki Joost elhunyt édesapja és az ország egyik utolsó tündérmesemondója, Csipkés Vilmos után kapta nevét.

Joost büszke rá, hogy már tud csirkét és nyulat vágni – otthon, Hollandiában ferde szemmel néznének rá emiatt. Jó a nyelvérzéke, ezért azt hitte, hamar elsajátítja majd a magyart is, de tíz év után még mindig tanulja.

„Tegnap szülői értekezleten voltam!”

– mondja mosolyogva. Megérti a magyart, és elboldogul vele, de kényelmesebb neki az angol. Egymás közt is így beszélnek, a gyerekekhez viszont mindenki a saját nyelvén szól. Jantje beszél hollandul az édesapjával, néha ki is küldi Bogit, mondván, ez most holland beszélgetés, ő úgysem érti. Pieter is megérti, de ő még nem használja az „apanyelvét”. A gyerekek olykor keverik is a három nyelvet.

Hamar érezni lehetett, hogy Jantje nem olyan, mint a többi gyerek. Hosszas vizsgálatok után derült ki, hogy autizmussal él. Boginak fájt a diagnózis, de nem érte váratlanul. Sokkal könnyebb volt ezután, mert rengeteg szakmai segítséget kaptak. A Junior Prima díjas, a Népművészet Ifjú Mestere címmel kitüntetett Bogi erről is írt egy történetet, mely az elfogadást, a humort, a család és a szeretet erejét állítja középpontba. Úgy érzi, menedéket talált a történetmondásban, a személyes történetek és a népmesék világában. Annyira beleásta magát az autizmus témájába, hogy sokan már hozzá fordulnak tanácsért, és aktívan szervez jótékonysági gyűjtéseket is speciális intézmények számára; legutóbb egy nyírbátori óvodának segített egy közösségimédia-kampánnyal.

Jantje állapota még megértőbbé és befogadóbbá tette őt. A Meseszó Egyesülettel – melynek elnöke – rendszeres résztvevői a görögkatolikus kispapok által szervezett Damján-tábornak, hogy meséikkel élményt nyújtsanak a fogyatékkal élő fiataloknak. Emellett félállásban a népmeséért felelős szakmai munkatársként dolgozik a Hagyományok Házában.

Sok szülő szégyelli, hogy gyermeke autista. Bogi és Joost nem tartozik közéjük. Boginak nehezebb volt feldolgozni a diagnózist, de Joost nyugalma és humora sokat segített neki. Joost úgy vélte, akár autizmus, akár nem, máshogy kell fiukhoz állni: úgy, ahogy az rajta segít.

„Ez van. Nem tudjuk megváltoztatni, így nekünk kell alkalmazkodni. Lehetne sokkal rosszabb is” – vallja.

Az új helyzet türelmesebbé tette őket, sokkal több mindent megértenek mások problémáiból, és jobb lett a problémamegoldó képességük is. Mindkettejüknek jut ideje magára. Joost jó időben focizni jár el a barátokkal, időnként sörözni vagy koncertre, Bogi pedig a Meseszó Egyesülettel utazik sokat előadni, vagy a barátnőivel találkozik. Mindemellett szeretnek együtt kirándulni. Most, hogy már tudják kezelni Jantje autizmusát, könnyebben fel tudnak készülni a különböző helyzetekre. Érkezésem előtt például friss képet kellett küldenem magamról, hogy a kisfiú tudja, kire számítson. Sokat kell előre tervezniük, mégis inkább együtt utaznak. Bogi különösen is másként látja azóta a világot. Ha egyedül van, akkor is felfigyel azokra a dolgokra, amelyek érzékenyen érinthetik Jancsikát.

Bogi teljesen máshogy tekint az életre, mint tíz évvel ezelőtt, nem csak kisfia állapota miatt. Mint mondja, egy házasságnak, egy családnak rengeteg rétege, összetevője van. Ilyen a nemzetiség, a családi háttér, a hit, az iskolázottság, a szokások. Bogi és Joost teljesen más személyiség, más az érdeklődési körük, de együtt érzik jól magukat.

„Minden, ami történik velünk, amit együtt élünk át, formál bennünket. És ezt sokkal jobb közösen megélni, mint egyedül” – zárja gondolatait Bogi.

Jantje vagy Jancsika, Joost vagy Józsi, magyar vagy holland – a Klitsie családban ez mellékes. A szeretet, a ragaszkodás és egymás elfogadása mindennél fontosabb.

Szerző: Király András/Görögkatolikus Metropólia, fotó: magánarchívum

Nyíregyházi Egyházmegye