Július 4-én Salai Szabolcs encsi parókus tart előadást a Debreceni Görögkatolikus Parókia közösségi házában.
Ismét lesz fiatal felnőttek lelki délutánja Debrecenben, amely lehetőséget biztosít a találkozásra, feltöltődésre, tapasztalatcserére.
A találkozó a Kapcsolatok 2.0: egyedül, párban, családban címet viseli. Az előadó Salai Szabolcs encsi parókus, a Miskolci Egyházmegye Ifjúsági Irodájának vezetője lesz. Előadásában azt igyekszik vázolni, hogyan valósíthatjuk meg Istentől kapott hivatásunkat ebben a három életállapotban (egyedül, párban, családban). A résztvevők közösen gondolkoznak arról, hogy melyik életállapotnak milyen "fényes" és árnyoldalai lehetnek. Arra keresik a választ, mennyire egyszerű vagy nehéz ma párt találni a keresztény fiataloknak, mitől több a keresztény házasság és milyen kihívásokkal kell szembenéznie a mai keresztény családoknak.
Az előadást kiscsoportos megosztás követi, de lesz még vecsernye és társasjátékozás is.
Időpont: 2026. július 4. Gyülekező 14:30-tól.
Helyszín: Debrecen, Attila téri görögkatolikus főszékesegyház és közösségi ház (Debrecen, Attila tér 5.)
Korosztály: 23-38 év.
Jelentkezni a d.ny.fifel.info@gmail.com e-mail címen lehet.
"Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást!" Jn 13,34
Forrás és fotó: Fiatal Felnőttek Lelki Közössége
Nyíregyházi Egyházmegye



| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | ||
|
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
|
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
|
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
|
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |