„...nem mi választjuk Istent, hanem Ő választ ki minket, bűneink és hiányosságaink ellenére” – elmélkedés Bakancsos Sándor atyával nagyböjt első vasárnapján.
Krisztusban szeretett testvéreim!
A nagyböjti időszak első vasárnapján, amikor az ikonrombolás felett aratott győzelmet ünnepeljük, mélyen elgondolkodhatunk hitünk lényegén és azokon az eszközökön, amelyek segítenek minket ebben az időszakban is közelebb kerülni Istenhez. A görög eredetű „ikon” szó „képet” vagy „képmást” jelent, és hagyományunkban mint spirituális vezérfonal kiemelt szerepet játszik. Az ikon tehát nem csupán műalkotás, hanem ablak a spirituális világra.
Az ikon üzenete a hit színekkel történő ábrázolása, amely az Egyház kebelében születik, és az ikonfestő hitéből fakad. Az ikonfestés során Krisztus, Szűz Mária és a szentek arca a kánoni szabályok szerint van ábrázolva, így bárhol felismerhető.
Egy történet elmeséli, hogy egy szerzetes különleges égi ajándékot kapott: keze nyomán csodálatos ikonok születtek. Egyszer elhatározta, hogy megfest egy ikont, amely művészetének betetőzése lesz: magát Jézus Krisztust akarta ábrázolni. Ám hosszasan vívódott: hol találhatna olyan arcot, amely egyszerre hordozza a szenvedést és az örömöt, a halált és a feltámadást, az isteni fenséget és az esendő emberséget? A szerzetes már-már feladta a reményt, mégis útra kelt, bejárta egész Európát, és minden szembejövő arcát fürkészte, de sehol sem lelte azt a vonást, amelyben Krisztus tükröződött volna.
Egy este, mielőtt álomra hajtotta a fejét, a zsoltár szavait ismételgette: „A Te arcodat keresem, Uram, ne fordítsd el tőlem arcodat…” (Zsolt 26, 8-9). Azon az éjszakán álmában egy angyal jelent meg neki. Kézen fogta, és emberről emberre vezette, megmutatva azokat a vonásokat, amelyek kedvesek az Úrnak. Megmutatta neki a menyasszony tiszta örömét, a kisgyermek ártatlanságát, a földműves erejét és a beteg kínjait. Látta a halálraítélt félelmét, az anyai jóságot, az árvák riadtságát, a bíró szigorát, a tréfamester derűjét, a gyóntató irgalmát és a leprás eltorzult arcát is. A szerzetes hazatért a kolostorba, és munkához látott.
Egy év sem telt el, és elkészült a Megváltó ikonja. Aki csak látta, ámulatba esett és térdre borult előtte. Krisztus arca lenyűgöző volt: benne rejlett az Ő egész valósága. Hiába kutatták azonban a kortársak, ki lehetett a modell – nem találtak senkit, akihez hasonlított volna.
A tanulság pedig ez:
soha ne egyetlen emberben keressük Krisztust, hanem minden emberi arcban fedezzük fel az Ő arcának egy-egy apró darabkáját. Így az ikon egy imádságos hívás, amely a szent élet példáit mutatja be, és arra ösztönöz minket, hogy mi is az erényesség útján járjunk.
A mai vasárnap az apostolok elhívásáról szóló evangéliumi szakaszt is elénk tárja. Érdekes módon Jézus nem tartott „állásinterjút”, és tanítványai sem voltak rendkívüli képességű emberek. Ez arra emlékeztet minket, hogy nem mi választjuk Istent, hanem Ő választ ki minket, bűneink és hiányosságaink ellenére. Ez a gondolat rendkívül felszabadító lehet a nagyböjti időszakban, amikor gyakran hajlamosak vagyunk önmagunkat is elítélni.
Pál apostol a keresztény életet egy küzdelemhez, egy hosszú távú versenyhez hasonlítja. Ennek a „versenynek” a sikeréhez három fontos tanácsot ad:
Vessünk le minden terhet és a ránk ragadó bűnt: A bűn nem csupán akadályoz, hanem le is lassít minket. A nagyböjt kiváló alkalom arra, hogy megszabaduljunk a bűnök, az ártó gondolatok, a mindennapi aggodalmak és az ellenségeskedések súlyos terhétől.
Állhatatossággal fussuk meg az előttünk álló pályát: A keresztény élet egy hosszú út, amely türelmet és kitartást igényel. Nem rohanhatunk az elején, mert hamar kifáradhatunk. A cél a bűn évről évre történő legyőzése és az állandó haladás Isten felé.
Tekintsünk Jézusra, hitünk szerzőjére és beteljesítőjére: Ahogyan a futó tekintetét a célvonalra szegezi, úgy nekünk is Jézusra kell figyelnünk. Ő volt az első, aki sikeresen teljesítette ezt az utat, és mi az Ő nyomdokaiba lépünk. Reményünk és hitünk, hogy utunk végén találkozunk Vele.
A nagyböjtöt a szentatyák „lelki tavasznak” nevezik. Ahogyan tavasszal a természet újjáéled, úgy a nagyböjtben a lelkünk is megújulhat: virágozhat az erényekkel, illatozhat jó gondolatokkal, és megszépülhet jó cselekedetekkel és szavakkal.
Fontos megjegyezni, hogy a böjt nem öncél, hanem eszköz lelkünk tisztaságának eléréséhez és az erények elsajátításához. Olyan eszköz, amely segít levetni a felesleget, hogy látszódjon az „ember”. Legyen ez a nagyböjti időszak mindannyiunk számára a belső megtisztulás, a lelki növekedés és az Istenhez való közeledés ideje. Ámen.
Szerző: Bakancsos Sándor, fotó: pecsiegyhazmegye.hu
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
||||||
|
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
|
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
|
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
|
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |