Érintő – vasárnapi gondolatok Egri Tibor atyával

Mt 6,14-21

Hol van a szívem?

Kedves Testvéreim!

Nagyböjt kezdete előtt egy nappal a negyvennapos készületre való ráhangolódás gyanánt talán a legfontosabb evangéliumi tanítást hallhatjuk Jézus Urunktól, Máté evangéliumán keresztül. Itt már Jézus nem példabeszédekkel készít, hanem konkrétan meg is említi a böjtöt mint keresztény életünk, lelkünk fejlődésének egyik legfontosabb eszközét. Azt az eszközt, amelynek használatától nagyon sokan félünk. Amelyet nagyon sokan félreértenek. Amit nagyon sokan elavult, idejétmúlt gyakorlatnak tartanak, melyet már a modern kor régen túlhaladott. Nekünk, nagyböjtre készülő keresztény embereknek viszont ez egy óriási lehetőség, hogy általa kerüljünk közelebb a húsvét misztériumához, önmagunkhoz, egymáshoz és Istenhez is.

Amikor Jézus a böjtről beszél, akkor elsősorban nemcsak beszél róla, hanem meg is cselekszi. Hányszor olvassuk a Szentírásban, hogy Jézus fontos üdvtörténeti események előtt elvonult, imádkozott és böjtölt. Márpedig

ha Ő fontosnak tartotta, hogy így készüljön fel életének – és a világ életének – nagy eseményeire, akkor talán nekünk sem haszontalan, ha közelebbről szemügyre vesszük a böjtöt mint ajándékot és kihagyhatatlan lehetőséget.

Erre pedig a mai evangélium utolsó sora ad kiváló lehetőséget, amikor Jézus így tanítja követőit: „Ahol a kincsed, ott a szíved is.”

Azt hiszem, hogy mindannyian tekinthetünk úgy az előttünk álló negyven napra, mint egy kincskeresésre. Hiszen igazi, elévülhetetlen lelki kincsekkel megerősödve szeretnénk ünnepelni a feltámadás örök világosságát. És meg szeretnénk érteni és szerezni az igazi kincseket, amelyek tényleg időtállóak, amelyek mindig értékesek. Ehhez pedig a szórólapát lehet a böjt, ami segít elválasztani a búzát a szeméttől, az értékeset a talmitól, a múlandót a halhatatlantól. De hogyan is?

Ahol a kincsed – ott a szíved! És fordítva is igaz: ahol a szívem, az igazi, romlatlan, őszinte bensőm van – ott vannak az igazi kincsek elásva!

Soha egyetlen más dologról nem születtek még szebb és mélyebb alkotások, versek, képek, mint az emberi szívről. A Szentírás is gyakran beszél a szívről mint lényünk lényegéről. És valóban: ez a mellkasunkban dobogó, öklömnyi izomköteg jelképévé vált a szeretetnek, a szerelemnek, az őszinte érzéseknek, és még sorolhatnánk hosszan, hogy mi minden nemes dolognak. És tudjuk, ha ez a kis izomköteg megszűnik dobogni, akkor életünk végérvényesen véget ér. Folytatva a hasonlatot: ha a szeretet elfogy belőlünk, ha őszinte érzéseink kihalnak, akkor lelkünk is visszafordíthatatlanul elmúlik. Ezért is kell vigyázni, hogy hol van a szívünk, mihez horgonyozzuk hozzá, hogyan vigyázunk rá. Mert ha a szívünket elveszítjük, akkor egész lényünket veszítjük el.

Feltehetik a kérdést, Kedves Testvéreim, hogy hol is van akkor a szívünk? Az orvosi válasz mindenképpen az lenne, hogy a szegycsonttól kicsit balra, a bordák ölelésében. Ám van egy rossz hírem is: sajnos – bár ez orvosilag még nem ismert kategória –, de előfordul nagyon sok esetben a „vándorszívűség” esete is. Az az eset, amikor idővel a szívünk, és vele együtt az igazi kincseink is mintha új helyet találnának maguknak. Nagyon sokan szenvednek ebben a súlyos, de gyógyítható kórképben. De hogyan is alakul ki ez a betegség? A szívünk, mint Isten egyik legnagyobb ajándéka, ösztönösen rá van hangolva Istenre, minden szép és jó Forrására. Ösztönösen keresi a jót, az értékeset, és kerüli a hamisat és a rosszat. Ám sajnos ő is becsapható, torzítható. Van például, hogy a pénztárcába vándorol. És akkor már nem a szép és a jó érdekli, hanem a még több, a még flancosabb. Bármi áron. Bárkit letiporva. Máskor pedig a hatalomba szeret bele. Az egót teszi mértékké. És akkor már nem számít semmi és senki, csak hogy a megnövekedett ego még nagyobb legyen. De elvándorolhat a kegyetlenség irányába is, és ekkor az igazi kincs a mások leigázása, a legyőzhetetlenség érzése lesz. Hosszan sorolhatnánk még, hogy beteg „vándorszívünk” hány és hány helytelen útra találhat rá. És sajnos azt is tudjuk, hogy

a szív helyes útja egyáltalán nem könnyű. Az nehézségekkel és kacskaringókkal van tele. Az gyakran magányos, egyedüli út. De csak az vezet az üdvösségre.

Kedves Testvéreim! Ahogy a zsoltáros is mondja: „Tegyetek fogadást és teljesítsétek azt a mi Urunknak, Istenünknek!” Én is ezt szeretném kérni saját magamtól és kedves testvéreimtől is: nagyböjt kezdetén tegyünk fogadást, hogy megkeressük, hol is van a szívünk. Hogy megnézzük, jó helyen dobog-e, hogy Istenre van-e hangolva. Hogy még mindig a szépet, a jót és az értékeset keresi-e? És ha kicsit elvándorolt, akkor pedig együtt kérjük a szívek Vizsgálóját, hogy tegye azt vissza méltó helyére, ahol igazi kincseinket gyűjthetjük és őrizhetjük. Ámen.

Szöveg: Egri Tibor, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye