A szeretet öröksége – interjú dr. Vig Péterrel, a soproni Határok Nélkül Alapítvány vezetőjével

A zarándokút, amelyet idén egyedül tett meg, tulajdonképpen kettejük útja volt. „Most én azért vagyok itt, mert úgy éreztem, az ő munkáját folytatni kell. Máriapócs nekem is álmom és vágyam volt – most egyedül jöttem, de vele együtt.” A férfi őszintén meséli: amikor megtudta, hogy a Nyíregyházán celebrált Szent Liturgiát, amelyen részt vett, felesége lelki üdvéért ajánlották fel, könnyekig hatódott. „Nem szólt senki előre erről, ott derült ki számomra. Ez volt a legmélyebb élmény a látogatás során.”

Híd a fölösleg és a hiány között

A soproni Határok Nélkül Alapítvány évek óta a rászorulókért dolgozik. Az első szállítmány Nyíregyházára az „angyali dobozokkal” egy adventben indult útnak Sopronból, olyan ajándékdobozok voltak ezek, amelyeket gyerekek állítottak össze. Karácsonyi készület volt ez a soproni gyerekek számára is, mely során megértették: ismeretlen, távoli gyermekeknek is tudnak ajándékot és meglepetést szerezni. „Ez engem is felvillanyozott és meghatott. A furgonból sugárzott a szeretet – meséli Péter. – A helyiek látták, hogy minden doboz gondosan, szívvel van csomagolva. Ott értettem meg, hogy van dolgunk: ahol fölösleg van, onnan juttatni kell oda, ahol hiány keletkezik. A kettő között kell hidat építeni.”

Ebből a felismerésből lett a szolgálat is. Az alapítvány gyűjt, szortíroz, szállít, és mindig figyel arra, hogy a segítség méltósággal járjon: „Nem szabad megsérteni azt, akinek adunk. Soha nem vittünk olyat, ami megalázhatott volna valakit. Mert az adásnak is van etikája – a tisztelet az alapja.”

Most, hogy felesége halála után egyedül viszi tovább a munkát, ugyanez a szemlélet adja a belső irányt: „Nem a megélhetési bűnözést kell provokálni, hanem a fölösleg és a hiány közötti utat kell megtalálni. Ez a mi dolgunk.”

Közös élet, közös hit

Vigh Péter és Margit története több mint fél évszázadra nyúlik vissza. Egyetemistaként találkoztak, és ahogy ő fogalmaz, „mozgalmi házasság” volt az övék – közös hit, értelmiségi elköteleződés és szolgálat tartotta össze őket.

„Az értelmiségi lét alapja a jó szándék. A társadalom iránti felelősség, a segíteni akarás. Mi ezt nem elméletben hittük, hanem gyakoroltuk is. A világot jobbá szerettük volna tenni – minden eszközzel, amit kaptunk.”

A karitatív munka az ezredforduló körül vált életformává. Margit találkozott Böjte Csaba szolgálatával, és mélyen megérintette. A látott példa nyomán jött létre a Határok Nélkül Alapítvány, amelynek célja a hiány enyhítése – de nemcsak anyagi, hanem lelki értelemben is.

„A gazdagság nem boldogít. A gazdagság csak önzést és még nagyobb vágyat ébreszt a birtoklásra – mondja Péter. – Ott, ahol több van, nem feltétlenül több a boldogság. Azt tapasztalom, hogy épp ott, ahol a szükség van, több a hála, több az emberi kapcsolat. S ebben az egyháznak óriási szerepe van. A boldogság nem a bőségből fakad, hanem abból, hogy az ember tud adni. A hangsúlyokat mi abban az irányban kívánjuk erősíteni, hogy ne a földi élet ösztönös kívánságait tápláljuk, hanem az istenit, a lelkit, azt, amelyik boldoggát tud tenni.”

„Nekem az volt a fontos, hogy neki jó legyen”

Amikor szóba kerül a házasságuk, Péter elmosolyodik. A szavai egyszerre egyszerűek és súlyosak. „A boldogság titka? Az alázat. Nekem az volt a fontos, hogy neki jó legyen.”

Most, felesége halála után, halkan hozzáteszi: „Nem, most nem vagyok boldog. Én most a hiányt élem. Ez nem boldogság.” A gyászról nem panaszként beszél, inkább egyfajta csendes folytatásként. Margit öröksége számára nem lezárt történet, hanem feladat.

„Ő közben meghalt, de a szolgálat nem szakadt meg. A módszereit ismerem, és amit tudok, pótolni fogom. A környezetem támogat, és ez megnyugtat. Folytatom, mert van értelme.”

A szeretet vallása

A beszélgetés során újra és újra előkerül Margit alakja – nemcsak mint feleség, hanem mint példakép is. „A szeretet vallását élte – mondja Péter. – Nem volt hajlandó haragot érezni. Ő mindenki felé szeretettel fordult. Ez volt az életének a titka.”

Szeresd embertársaidat, mint tenmagadat!

A hétköznapokban ez egyszerű dolgokban mutatkozott meg: odafigyelésben, türelemben, szelídségben. Mindenben a kulcsot, a kapaszkodót kereste és meg is találta.

Nem vártunk bőséget, mert nekünk az értékrendünk mást kívánt. És annak az értékrendnek kellett megfelelni. Mi a másképp gondolkodók életét éltük. Nincs panaszom az életünket illetően.

Imádság a mindennapokban

Hit és imádság kísérte végig közös életüket, de mindenkinek saját imaélete van – erősíti meg Péter. Az egyik kedves imádságát is felidézi:

„Ahová állítasz, ott szolgállak,
ahol megsejtlek, megcsodállak.
Amim van, azért magasztallak,
amim nincs, azért nem zaklatlak.
Ha nem sikerül, nem kesergek,
Isten nevében mindent újrakezdek.”

Újrakezdés a hitből

Margit 14 éves kora óta folyamatosan küzdött különféle betegségekkel, nem lehetett gyermeke sem, de sosem hagyta, hogy a szenvedés határozza meg a napjaikat.

A legvégső küzdelemben a kemoterápia és sugárkezelések folyamatos körforgása sem akadályozta meg abban, hogy elvégezze a legszükségesebbet. Jártányi ereje sem volt, nehezen mozgott, de telefonnal sok mindent elintézett. És a szolgálat nem szakadt meg.

Margitka néni a betegségében is tanított. Megmutatta, hogyan lehet a keresztet méltósággal hordozni. Csak tette a dolgát. Csendben, szeretettel. A veszteség után a férje sem maradt tétlen. A szolgálat, a közösség, a hit a gyász terhével, de az Istenbe vetett hittel tovább folytatódik a Határok Nélkül Alapítványnál.

Az interjú megjelent nyomtatásban 2026 tavaszán az AdásIdő című magazinban.

Kapcsolódó:

A hit olyan, mint a levegő. Jézus nélkül élni nem lehet – interjú dr. Vigné Kovács Margittal

Szerző: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: egyházmegyei karitász

Nyíregyházi Egyházmegye