 
Gyalogszerrel és busszal érkeztek a Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola diákjai és tanárai Máriapócsra, hogy idei tanévükre kegyelmet kérjenek a Szűzanyától.
A hajdúdorogi Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola immár harmadik éve szeptember elején minden diákját – vállalása szerint – eljuttatja Máriapócsra, görögkatolikus egyházunk legfőbb búcsújáró helyére.

A diákok és tanárok egy része busszal érkezett, hogy a Szűzanya oltalma alatt készülhessen fel az idei tanévre. A csapat nagyobbik része gyalog tette meg ezt a fárasztó, de lélekemelő utat, felidézve az ősi gyalogos zarándoklatok hagyományát. A zarándoklat egyben felajánlás a kezdődő tanév elején, és egyben csapatépítés is, valamint gólyatábor Szent Bazilos módra.

A gyermekek közt új barátságok születtek, megtanultak együtt örülni, imádkozni és elviselni a kínzó fájdalmat, mely a negyven kilométeres táv során elkerülhetetlen tapasztalásuk volt. Ahogy az egyik tanár megfogalmazta: „Nagykállóig séta, onnan zarándoklat”, de bármennyire is fárasztó és sokszor fájdalmas az út, évről évre egyre többen csatlakoznak a gyalogos társasághoz.

Erőt merítenek egymásból, s kitartásuk másnak is erőt ad, azoknak is, akik várnak rájuk, s egyedülálló vendégszeretettel fogadják a megérkezőket. A zarándoklathoz, melyet Verdes Miklós atya szervezett, Szilágyi Gábor intézményvezető atya biztosította a megfelelő feltételeket.
Forrás és fotó: Szent Bazil-iskola
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V | 
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |