Érintő – vasárnapi gondolatok Egri Tibor atyával

Mt 4,18–23

Krisztusban Szeretett Testvéreim!

Pünkösd utáni második vasárnap egy kis időutazásra hív bennünket az evangélium. Jézus feltámadt, felment a mennyekbe, majd elküldte a Szentlelket tanítványainak. Azoknak a legközelebbi munkatársainak, akiket a mai evangéliumi részben – még mint Jézus meghívása előtt – hétköznapi dolgaikat végző embereket látunk. Ez a kis időugrás pedig lehetőséget ad nekünk arra, hogy a tanítványok meghívásáról, sőt, saját meghívásunkról is elgondolkodjunk egy kicsit.

A ma hallott meghívástörténet meglátásom szerint három nagyon fontos dolgot árul el Jézus és tanítványai kapcsolatáról. Ez a három tanulság pedig átível az évezredeken, és nekünk is segít eligazodni tanítványi létünk helyes értelmezésében.

Először is, a meghívástörténet leírása szerint Jézus volt az, aki kereste a tanítványokat. A mai fül számára ez elég furcsának tűnhet. Gondoljunk csak bele, hogy ma emberek tömegei követik és keresik fel azokat a mai tanítókat, akikben életük jobbulását vélik felfedezni. Erőt, energiát és pénzt nem sajnálva próbálnak „Mesterük” közelébe férkőzni, hogy legalább csak néhány futó pillanatig találkozhassanak velük. Jézus azonban nem így tesz.

Ő maga, az „Igazi” Mester megy tanítványai elé. Nem elérhetetlen távolságba burkolódzik, hanem önmaga megy és keresi tanítványait. A teljes emberré levése ezt is jelenti: nem elérhetetlen, hanem mindeneket meghalad, mégis egy közülünk. Ő, aki személyesen hív. Először hív, engem is. Gondoljunk csak életünk kegyelmi pillanataira: Isten először megszólít, majd várja az „igenemet”. Nem erőszakosan. Nem tolakodva. Csak reményteljesen, bízva abban, hogy elfogadom a meghívását. És a legboldogabb, ha végül igent mondok. Ez a kegyelem. Ez a hivatás. Ez az igazi boldogság. És engem is hív – nekem is várja a válaszom. Rám is számít.

De miért is teszi ezt Isten? Miért vállalja fel a „nemet-mondás” bizonytalanságát? Talán erre ad feleletet a mai történet második üzenete. Gyermekkoromban nagyon sokat hallottam – bár akkor még nem igazán értettem – a három T rendszeréről. Akkor az azt jelentette, hogy az állam háromféleképpen állt a művészethez, a zenéhez, és az élet nagyon sok területéhez. Ez a három volt a három T: Tűrni, Tiltani, Támogatni. Aztán ez a három T teljesen más értelmezést nyert az egyházias körökben, ahol teljesen keresztény és isteni üzenetet kapott: Több Telik Tőled. Azt gondolom, Jézus hívásában – kimondva, kimondatlanul – ez az üzenet fogalmazódik meg választott tanítványai felé. Jézus nem nézte le a halászembereket, akik a megélhetésükért, a családjukért dolgoztak, és vállalták a korántsem könnyű munkát. Lehet, hogy éppen ez az elkötelezettség tette őket alkalmassá. De tudta, hogy több telik tőlük. Tudta, hogy megvannak a képességeik, hogy ne csupán a családjukat táplálják, hanem Jézus segítségével, útmutatásával az egész világ lelki táplálói legyenek. Azt hiszem, korunk sokszor kicsinyhitűségbe és elkeseredettségbe forduló emberének ezt a mondatot különösen szívébe kellene karcolnia. Mert több telik tőlünk. Igen, gyakran arcon vág bennünket a világ. Igen, képünkbe vágja, hogy kicsi vagy, gyenge vagy, erőtlen vagy. De ha ezt érezzük, akkor nézzünk Jézusra, aki meghívott bennünket is. Aki bízik bennünk. Akinek mi fontosak, a legfontosabbak vagyunk. Aki bennem is meglátja az értéket. Aki tőlem is többet vár.

Itt érkeztünk el a mai evangélium harmadik mondanivalójához: Jézus nem kér lehetetlent tanítványaitól. Nem radikális, mindent hátra hagyó változást vár tőlük. Mert lehet, hogy arra nem is lennének képesek! Mit is mond a halászoknak: „Emberhalásszá teszlek Benneteket!” Megfogalmazza a célt, ami eddig is életük mozgatója volt. A halászokat halászoknak hagyja meg. Mert ahhoz értenek. Mert abba nőttek bele. Mert ott érzik magukat otthon, biztonságban. De nagyobb perspektívát is ad: eddig halakat fogtatok, most már emberhalászok lesztek. Eddig a családotokat láttátok el élelemmel – most már az egész világ táplálói lesztek. Eddig a tengerre mentetek ki hajóitokkal – most az élet tengerére, az üdvösség óceánjára hívlak Benneteket. És ne féljetek: én ott leszek veletek! Ne féljetek: rám számíthattok. Most. És mindörökre!

Ámen

Szerző: Egri Tibor, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye