A 75 éves szemináriumot ünnepeltük

A 75 éves szemináriumot ünnepeltük

Szeptember 1-jén lesz 75 éve, hogy Dudás Miklós hajdúdorogi püspök Nyíregyházán papnevelő intézetet alapított. A főiskola és a papnevelő intézet ebben a tanévben több alkalommal és rendezvénnyel is emlékezik erre az eseményre. Május 5-én a szeminárium ünneplésére gyűltek össze a régi papnövendékek.

Szöveg: Vándor Ilka, fotó: P. Tóth Nóra2025. május 6. 16:00

Szeptember 1-jén lesz 75 éve, hogy Dudás Miklós hajdúdorogi püspök Nyíregyházán papnevelőintézetet alapított. A főiskola és a papnevelő intézet ebben a tanévben több alkalommal és rendezvénnyel is emlékezik erre az eseményre: a januári Szent Atanáz-napon konferenciával és Keresztes Szilárd emeritus püspök 50 éves püspökszentelési jubileumával ünnepeltünk. Jelenleg is több mint százan lépnek velünk azon a kihíváson, amelyen 75 napon keresztül 7500 lépést kell megtennie a résztvevőknek a tanév végéig. Május 5-én egykori és jelenlegi szeminaristák gyűltek össze, hogy ezen a napon a szemináriumi évekre emlékezzenek.

A reggeli ünnepi Szent Liturgiát a három görögkatolikus főpásztor végezte az ünneplő papság, a főiskola dolgozói és hallgatói részére, és a papnövendékek kórusa látta el a kántori feladatokat.

A szentbeszédet Kocsis Fülöp metropolita tartotta, aki Szent István vértanúra és a kenethozó asszonyokra emlékezve a kicsiny, jelentéktelennek tűnő dolgokból is építkező egyházról és a papi hivatásról is beszélt homiliájában.

A Hitvallásban megvallott Egyház nem csupán egy jól szervezett közösség, hanem Krisztus titokzatos teste, amelynek mindannyian tagjai vagyunk. Ennek a közösségnek vagyunk a hirdetői. Amikor valaki megkezdi a szemináriumot, akkor még csak töredékes a tudása erről, a kezdeti lelkesedés után szükség van a megerősítésre is. Mert a kezdeti lelkesedés elillan. Az Úristen aztán rásegít a Szentlélekkel, a teológiai tudományokkal, a sok fájó csalódásokon keresztül megérlelt tapasztalatokkal, s ezek után válunk az egyház papjaivá, apostolokká, küldöttekké – fogalmazott Fülöp atya.
A mai nap nem csupán egy összejövetel, egy emlékezés az egykori iskolára, egy találkozás a régi társakkal: az Egyház hitében való megerősítésre gyűltünk össze, az Isten jelenlétét ünnepeljük és a Szentlélek erejét köszöntjük. Az intézmény létezése és fejlődése nemcsak az elődök érdeme, hanem mindnyájunkra óriási felelősséget ró. Akik itt pappá lettünk, mindannyiunknak különleges szerepünk van, mindannyian egyformán fontosak vagyunk, habár különböző szerepeket kaptunk.

Ez a nap megerősít minket görögkatolikus egyházunkba vetett hitünkben, és abban a hitben, hogy ezt az egyházat továbbra is építeni kell. Az Isten építi, de számít a mi közreműködésünkre, mert csak velünk együtt tudja építeni ezt az egyházat.

Adja Isten, hogy sok évtizeden át tudjunk megerősödni hivatásunkban, és napról napra, akár a jelentéktelennek tűnő cselekedeteink is hozzájáruljanak ahhoz, hogy Krisztus egyháza éljen és a magyar görögkatolikus egyházon és hitünkön keresztül éljen és fejlődjék tovább! – zárta a szentbeszédet a metropolita.

A liturgia után az egykori és mostani növendékek közösen fogyasztották el reggelijüket a szemináriumban, majd a főiskola Szent Atanáz termében folytatódott az ünneplés. A jelenlévőkkel együtt ünnepelt Rafal Zarzeczny, SJ, a Pápai Keleti Intézet delegáltja és Keresztes Szilárd emeritus püspök is. Szilárd püspök az 1950-ben induló, első évfolyam hallgatója, majd a szeminárium elöljárója, végül püspökként nagykancellárja is volt az intézménynek.

A főiskola rektori tanácsának nevében Horváth Tamás atya köszöntőjében Ferenc pápa Spes non confundit bullából idézett: Azon túl, hogy Isten kegyelméből merítünk reményt, az idők jeleiben is fel kell fedeznünk, melyeket az Úr nekünk ad. Amint a II. Vatikáni Zsinat megállapítja: „Az Egyháznak mindig kötelessége vizsgálni és az evangélium fényénél értelmezni az idők jeleit, azért, hogy minden nemzedéknek megfelelő módon tudjunk választ adni az emberek örök kérdéseire a jelen és az eljövendő élet értelméről és e kettő összefüggéseiről.” 

A délelőtt során elhangzott előadások által egy közös időutazásra indultak a résztvevők, amelyek során nyolc pap osztotta meg emlékeit a szeminárium nyolc évtizedéből az ötvenes évektől egészen napjainkig. Szabó Sándor atya 1951-ben kezdte a szemináriumot, id. Janka György atya ötvenes-hatvanas évek fordulóját idézte fel.

Grunda János atya 1975-ben felvételizett, és két év sorkatonaság után 1977-ben kezdte meg tanulmányait a papnevelőben. Orosz István atya a nyolcvanas éveket, Dalanics Zoltán atya a rendszerváltás és kilencvenes évek elejét, Takács Gusztáv atya a kétezres éveket, Varga Csaba atya a 2010-es éveket idézte fel. Az emlékezések sorát Belme Benjámin ötödéves papnövendék beszámolója zárta.

Különleges élményben volt része annak, aki hallhatta Keresztes Szilárd püspök személyes hangvételű visszaemlékezését. Szilárd püspök egy kis történelmi magyarázattal szolgált az intézmény létrejöttéhez, melyet a Hajdúdorogi Egyházmegye 1912-es megalapításához vezette vissza, majd a 15 növendékkel – köztük saját magával - induló szeminárium megalakulásának speciális körülményeiről is beszélt a jelenlévőknek.
Püspök atya jó szívvel emlékezett meg elöljáróiról is, különösképpen Liki Imre atyáról, a szeminárium első rektoráról. Ezután Atanáz püspök vezetésével az intézmény minden elhunyt elöljárójáért, tanáraiért és növendékeiért végeztek panachidát.

Az idei „második”, különleges Szent Atanáz-nap közös ebéddel és hosszú, jó hangulatú beszélgetésekkel zárult.

Szöveg: Vándor Ilka, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

főiskola, jubileum, ünnepség, Szent Atanáz-nap
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2025 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert