Május 4-én, a kenethozó asszonyok vasárnapján oltár-, ikonosztázion- és parókiaszentelésre gyűltek össze a hívek Apagyon. A szertartást Szocska A. Ábel püspök atya vezette.
Az apagyi görögkatolikus templomban, kenethozó asszonyok vasárnapján a Szent Liturgia megkezdése előtt Ábel atya elmondta az oltár szentelésének egyes elemeit, hogy a hívek tudják, mi is történik a szentélyben, értsék a látottakat.
Az oltárszentelést Püspök atya vezette a házigazda, Gémes Péter atya és az esperes, Kanyó Árpád leveleki parókus atya segítségével.
A szertartáson jelen voltak Halinda Gyula ökonómus atya, Mosolygó Tamás napkori, Aranyics Arnold nyírmadai parókus atya, Sivadó Miklós debreceni kisegítő lelkész, Szabados János petneházi parókus és Zubály Lajos napkor-apagyi római katolikus plébános atya.
„A sírhoz a szolgáló szeretet vezetett, a sírból pedig küldetés született.” – kezdte Ábel atya prédikációját. „A kenethozó asszonyok életében ezt látjuk: Jézust már életében körülvették és elkísérték őt a sírig. Szolgáló szeretet ismérve: nem hangos, hanem csendben, a háttérben végzi a feladatát. Az asszonyok is végezték a feladatukat, ilyen szeretettel mentek a sírhoz. Jézus megjutalmazta őket azzal, hogy elsőként mutatkozott meg nekik feltámadása után. A csendben végzett szolgáló szeretet mindig kedves az Isten előtt.”
„Az édesanyák is nagyon sokszor csendben, szolgáló szeretettel teszik a dolgukat családjuk körében. Az igazi édesanyát ez a szeretet jellemzi, mely szintén kedves az Úristen színe előtt, s minden ilyen édesanyát meg is jutalmaz.”
Egy személyes tanulságot osztott meg Ábel atya a jelenlévőkkel, mely a Nyíregyházi Egyházmegye egyik lakásotthonában történt, ahol szintén szolgáló szeretettel veszik körbe az ott nevelkedő ifjúságot. Közülük egy 18 éves fiú adott hálát Püspök atyának idén, megköszönve, hogy eddig segítették őt. A szolgáló szeretetnek hála, az évek során megkeresztelkedett, templomba járó és most az életét Isten kezébe helyező fiatallá vált. A hétköznapokban ilyen gyümölcse is van a szolgáló szeretetnek.
Az apagyi görögkatolikus egyházközség életében a korábban itt szolgálatot teljesítő paptestvérek – kik közül ma néhányan jelen is vannak – a szolgáló szeretetnek köszönhetően tették a dolgukat, mindenki igyekezte a feladatát lelkiismeretesen ellátni. Péter atya is így végzi azt a szolgáló szeretetet, melynek gyümölcse a Jóisten áldása. A főpásztor kérte a híveket, hogy továbbra is álljanak oda a mindenkori pap mellé: mert a szeretetből fakadó tetteink kedvesek Isten előtt.
A mai evangéliumi tanítással zárta gondolatait a hierarcha:
„a csendben szolgáló szeretet vezetett a sírhoz, és a sírtól küldetés született. Küldetésünk van tehát: az apagyi görögkatolikus hívek – ahogy eddig is – járjanak továbbra is jó példával a településen a felekezetek között, hogy más görögkatolikusok is megszólítva érezzék magukat, hogy ők is örüljenek annak a sok szép eredménynek, melyet a szolgáló szeretettel el tudunk érni.”
Gémes Péter atya, mint jó házigazda a felújítást és megújulást végzőknek és munkatársainak megköszönte lelkiismeretes munkáját.
„Az apagyi embereknek igen fontos az Isten háza – mint mondta –, mert közel 6 millió forintot sikerült gyűjtenünk önerőből. Az egyházmegye ugyanennyivel támogatta az egyházközséget, melyet hálásan köszönünk. Ebből az összegből megvalósult a szentélynek a betonozása és gépesítése, a padlófűtéshez csöveket fektettünk le, majd a burkolás, festés és az ikonosztázion fa munkája került a templomba. Bíró Péter ikonfestő festette meg a két alapképet számunkra.”
Anyák napja alkalmából Dsida Jenő: Hálaadás című versével köszöntötte az édesanyákat, akik a templom ajtajában virágot is kaptak.
A liturgiát követően köszöntők és hálaszavak fogalmazódtak meg mind világi, mind egyházi részről, így: az Apagyi Női Kórus, az egyházközség képviselő testülete, Horváthné Kiss Mária polgármester, Bohus Csaba református lelkész és Zubály Lajos napkor-apagyi római katolikus plébános köszöntötték püspök atyát és a megjelent vendégeket.
Az agapé előtt Ábel püspök atya és paptársai megáldották a felújított parókia épületét: a házigazda Péter atya tömjénnel, Kanyó Árpád esperes atya szentelt vízzel, Ábel püspök atya pedig olajjal szentelte meg azt.
Szöveg és fotó: Juhászné Szabó Erika/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 | |||
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |