Canonical visit to Kisvárda in 1947

Kánoni látogatás 1947-ben és 2025-ben Kisvárdán

Kánoni látogatást tartott Szocska A. Ábel püspök atya 2025. április 11–13-ig Kisvárdán. 1947. április 27-én Dudás Miklós püspök úr tett kánoni látogatást a városban, melyet levéltári forrás segítségével idézünk fel: „Mélységes hálával köszönjük Excellenciádnak kegyes látogatását, mely valódi lelki élmény volt Kisvárda számára.” (Tóth János esperes-lelkész – 1947.)

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2025. április 28. 10:30

Dr. Dudás Miklós megyéspüspök kánoni látogatása 1947-ben Kisvárdán 
Kisvárda, 1947. április 27. 

(a)
Dudás g[örög]k[atolikus] püspök beszéde 1947. április 27-én (vasárnap) Kisvárdán

Krisztusban kedves Híveim!

A főpásztor, aki járja a világot, látogatja a keresztény híveket – hogy azok szemében fényesebbé, ragyogóbbá, tündöklőbbé tegye az igazságot, a hitnek a fényét, hogy azok szívében melegebbé, lángolóbbá, magasra törőbbé tegye a szeretet tüzét, hogy bemutassa a legszentebb, legfölségesebb áldozatot –, néha úgy érzi, hogy talán meg kell kérdeznie, oda kell fordulni az emberiséghez és fel kell tennie a kérdést: ember, hívem, megérdemli-e ma Krisztus, hogy nem egy nép, nem egy ország, nem egy világrész, hanem hogy egy egész világ hitelt adjon neki, hogy higgyen neki! Hogy száz és ezer milliók szívéből napfényként ragyogjon, tündököljön vissza a hitnek fénye. Megérdemli-e Krisztus, méltó-e rá, hogy nem egy ország, nem egy bánatos ország, hanem száz- és ezermilliók szívéből égig fellángolóan lobogjon fel a szeretet. Ha igen, megérdemli-e Krisztus, hogy az emberiség száz- és ezermilliói, száz és ezer év óta higgyen benne. 

Drága jó testvéreim! Erre talán azt mondhatnánk, hogy fölösleges válaszolni. Hiszen soha nem állott még tömeg elé ember azzal a tekintéllyel, azzal a hatalommal, amelyikkel Krisztus oda állott. A legnagyobb ellenségei, a legádázabb üldözői, akik halálra keresték, élete ellen fondorkodtak, azok is azt mondták: „Így ember még nem beszélt soha!” „Úgy beszélt, mint akinek hatalma van.” És Ő maga a világbirodalom urának a képviselője előtt, akinek a kezében volt letéve élete és sorsa, mondta nyíltan: „Igen, én azért jöttem, hogy bizonyosságot tegyek az igazságról.” Hogy Őt az Atya azért küldte, hogy egy világ népének törhetetlen biztonsággal bizonyságot adjon, hogy amit Ő hozott, az az Istentől van. Ez adta Krisztusnak azt a hatalmat, amellyel a farizeusokat és írástudókat legyőzte. 

De minek mondom én ezt, hiszen a Bibliából úgyis tudjátok. Miért nem beszélek inkább a Saulusok idejéről, mikor üldözték Krisztust nemcsak személyében, hanem még tanítványait is. Amikor a tudós zsidó római polgár Saul elmegy, hogy Krisztus nyomdokait felkeresse [---]; égi fény jelenik meg neki, arcra borul, és ezt mondja: „Uram, mit akarsz, hogy tegyek!” Szent Pál lesz, aki kínlódik Krisztussal a puszta magányában, és kiáll Péter elébe és a többi tizenkettő elé, és azt mondja: „Én nem tőletek vettem a tanításomat, én nem embertől vettem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztustól. Ez az a Pál, aki járt a tengeren, és hajótörésben volt része, akit kosárban eresztettek le az üldözők elől, akit a Római Birodalom halálra ítélt, és ez a Pál, aki Krisztust üldözte, Krisztus leglángolóbb hirdetője lett, aki odaállott a tömeg elé: „én tudtam, kinek hittem.” Tudta azt Tamás is, amikor a Krisztus sebeibe mélyesztette kezét. Tudta a tizenegy is és a többi, aki végignézte Krisztusnak csodáit, a gyógyításait, a kenyér szaporítását, a halott feltámasztását, a vakok szemeinek megnyitását. Tudták azt mindazok, akik ezeket látták, hogy Ő adta nekik ezt, nem emberek, nem szociálpolitikusok, nem társadalomtudósok, nem reformátorok. Amikor Pál azt mondta: „Én tudom, hogy kinek hittem”, ez azt jelenti: „Te vagy Krisztus, az élő Istennek Fia.” Ez az „Én tudom kinek hittem” azt jelenti, hogy Te Isten van, Te vagy az igazság, Te vagy az út, Te vagy az élet. „Én tudtam, kinek hittem.” Tudta ezt Julián császár is, tudta, hogy hatalmas birodalmának népe Krisztushoz ragaszkodik, mert tudják, hogy ki nekik Krisztus. De ő féltékeny lévén Krisztusra, ki akarta volna népe szívéből írtani Krisztust. Mély árkot húzatott a földbe, belehajtotta népét, népe fölött ökröket, tulkokat öletett le, hogy az állatok vére mossa le népe fejéről Krisztus vérét, a kereszténység és Krisztus emlékét. De hiábavaló volt minden küzdelem. Ahogy elbukott Néró, úgy nem tudta az ökrök és tulkok vére az ember fejéről lemosni a Krisztus vérét, és Julián halála előtt saját vérével átitatott homokot markolt a kezeibe, és ég felé emelve üvöltötte: „Galileai, Te győztél! Krisztus, Te győztél!” Mintha ezt mondta volna: Enyém volt a hatalom az életemben, egy birodalom sokmillió népe fölött, és Te, Krisztus, Te, akinek nem volt fejét hová lehajtania, akinek 12 szegény halász volt minden segítőtársa és apostola –, én elbuktam, de Te, Krisztus, győztél! 

És így lehetne menni kétezer éven át. Krisztus mindig és mindenütt győzött, és ezért Egyiptom pogány Istene előtt próbára hozott hatalmas obeliszken, az ország egyik legnagyobb kőoszlopába[n] ott hirdetik bevésett aranybetűk: „Krisztus győz, Krisztus uralkodik, Krisztus kormányoz, Krisztus az ő népét megszabadítja.” 

De miért járunk mi Egyiptomban és Rómában, hiszen magyarokhoz magyarul szólok. Magyar szívből eredő érzés a magyar szívek felé. Azt kérdezem meg tőled, magyar népem, hogy ezeresztendős múltad, ezeresztendős történelmed méltóvá tette-e a Krisztust arra, hogy te is higgy Neki! Ahogy Saul méltónak tartotta, és érte megtagadta múltját, és Szent Pál apostol lett, ahogy Julián bukásában elismerte, hogy Ő győzött – te, magyar nép, aki ezer esztendőn át, ha ért valami jó, ha volt valami örömben, boldogságban részed, ezt a Krisztus érdekében bízva kaptad. Te, magyar nép, te méltónak tartod-e Krisztust arra, hogy higgyél Neki!? A borult időben, a sötét napokon vagy egész mély gyászodban, szenvedésedben, a te szemedből ne sanda gyanú lövelljen, hanem gyermeki mély hit, hiszen ezeréves történelmünk minden köve, minden lapja, s ebben a magyar földben porladó minden magyar szív és csont csak arról beszél, hogy minden jó és igazság, amit ez a nép ezer év óta kapott, Krisztustól és csak Krisztustól jön. 

Amikor én most már búcsúzom és indulok tőletek, Krisztus nevében, mint másokat, titeket is megkérdezlek, a mai idők válaszútjánál, mint amikor a tömegből sokan ott hagyták Őt. Krisztus a néphez fordult, és ezt mondta: „Tanítványaim, ti is el akartok menni?” Ma mihozzánk is idefordul, és tőletek is megkérdezi: „Kisvárdai magyarok, ti is el akartok menni?” Talán nektek is kemény Krisztus tanítása? Talán ezer esztendőn át sugárzó hite nektek is kemény? Ugye, gyermekeim, oda állhatok helyettetek Krisztus elé, és elmondhatom úgy, mint Péter elmondotta: „Uram, hová mennék, hiszen Nálad vannak az örökélet igéi.” Hová menne ez az árva nép, akit annyiszor becsaptak, megtévesztettek. „Uram, hová mennénk, hiszen Tenálad vannak az örökélet igéi.” Mi ma és holnap, és míg belőlünk egy porszem él, amíg szívünk egy cseppet ver, addig azt mondjuk, amit Pál és Péter: „Uram, mi nem megyünk sehová, mi tudjuk, hogy kinek hittünk, kinek fogunk hinni, hiszen Tenálad vannak az örökélet igéi.” 

Testvéreim! Mondjátok, ezek után nem kár arra még szót vesztegetni, hogy aki úgy szerette a világot, mint Krisztus, hogy miérettünk, emberekért és a mi üdvösségünkért a mennyből alászállott, itt élt, megostoroztatott, sőt megtette azt, amit csak az tesz, akinek mindenkinél nagyobb szeretete van, életét adta az ő barátaiért. Hát lehet-e még azon gondolkozni, hogy ez a Krisztus érdemes-e arra, hogy mi Őt szeressük. Hogy megérdemli-e azt, hogy minden emberi szívből a legőszintébb, a legbensőségesebb szeretet sugározzék feléje.

Ha vannak még sötét Afrikában rabszolgák, okuk van arra, hogy szeressék Krisztust, mert Ő emelte ki az állati sorból őket. 

Ti magyar nők, Neki köszönhetitek a női méltóságot, ti keresztény anyák, hogy vannak gyermekeitek. S ti férfiak, hogy nem vagytok vadak, hogy nemcsak rombolni, hanem építeni is tudtok, kinek köszönhetitek ezt, ki nemesítette meg a férfiszívet, ha nem az, aki azt mondta: „boldogok a szelídek, boldogok a békességesek, boldogok, akik meg tudnak bocsájtani, mert övék a mennyek országa.” 

Ifjúság, fiatal lányok, hogy ti a nehéz időkben, a tövis és bojtorján között is fehér liliomként virágozhattok, hogy megvan a szívetek, lelketek liliomának tisztasága, becsülete, kinek köszönhetitek ezt, ha nem Krisztusnak. És ti legények, ha bennetek nemcsak a duhajság hajt, hanem többre, nagyobbra vágytok, hogy van bennetek erő, energia, nemcsak a korcsma, a tánc, hanem tisztesség, becsület, kinek köszönhetitek ezt, ha nem Krisztusnak. És hogy az anyák ártatlan gyermekei nem cserék tárgyai és magára hagyatott kerge fiókák az élet sivatagjában, hanem van szülő, van édesanya, aki lehajlik föléjük, magához vonja őket, van valaki, aki így szól: „Engedjétek hozzám jönni ezeket az ártatlanokat, mert övék a mennyek országa, és aki ezek közül csak egyet is megbotránkoztat, jobb lett volna, ha soha nem született volna.” 

Ti gyermekek! Hát nektek sincs okotok akkor, hogy szeressétek azt, aki titeket tett édesapátok, édesanyátok szemefényévé, egy nemzet reményévé. Van okunk szeretni Krisztust, és megmondhatjuk, hogy tudjuk, hogy kinek hittünk. Még inkább van okunk, hogy azt mondhassuk: „Én Uram és én Istenem.” Hiszen neki köszönhetünk mindent itt ezen a világon. 

Elmondtam küldetésemet. Én azt hiszem, nem egy könnyező szem, nem egy komoly, meghajlott férfihomlok feljogosít engem arra, hogy ha majd leborulok az én Krisztusom előtt, hogy beszámoljak neki az én kisvárdai küldetésemről – én azt hiszem, hogy a könnytől csillogó asszonyi és férfiszemek és a meghajlott, talán ráncba húzódó férfihomlokok feljogosítanak, hogy elmondhassam Neki: „Uram, ez a nép a Tied! Ez a nép tudja, hogy ki vagy és kije voltál ezer esztendőn át, tiszta ennek a népnek az értelme, amelyikkel hisz Tebenned. Szent nekik a te tanításod, a te törvényeid, a szívüknek első és utolsó szikrájának a fellángolását Feléd küldik. Hívő magyar nép ez, Téged szerető szívek vannak ott. Uram! Áldd meg, őrizd meg őket, és add meg ennek a jobb sorsra érdemes, Hozzád ragaszkodó, Téged szerető népnek a békét, nyugalmat, a szeretetet, a boldogságot. 

Amen.

 

(b)
Nagyméltóságú Püspök Úr!
Kegyelmes Uram!

Mélységes hálával köszönjük Excellenciádnak kegyes látogatását, mely valódi lelki élmény volt Kisvárda számára. 

Büszkék vagyunk az ünnepi alkalomra, melyről elragadtatással beszél mindenki, de különösen büszkék vagyunk arra az általános hódolatra, amely Excellenciád, szeretett Püspök Atyánk iránt felekezetkülönbség nélkül megnyilatkozik. Excellenciád szózatának hatását pedig leírni képes nem vagyok, szó szerinti szövegét – kegyes engedelmével – mellékelten bemutatom. Az ünnepi képek sorozatát a napokban megkapom és postára teszem. Egy pár igen jól sikerült. 

Excellenciád kegyelmét ismételten megköszönöm. 
Szentelő jobbját csókolva vagyok 

Kisvárda, 1947. május 1-jén

legkisebb szolgája 
Tóth János 
esperes-lelkész 

 

(c)
D. J. Kr.!

Nagyméltóságú Püspök Úr!

Tapasztalva Nagyméltóságod főpásztori szózata nyomán támadt azt a mély lelkiélményt, amely valóban mint egy szabadulást jelentő harangszó az eltévedetteknek, új életet, talán hitvalóbb életet jelent a Krisztus felé vezető úton, nem tudom megtenni, ha még feddést is vonna maga után, hogy köszönetként, bár erre – tudom – nem én vagyok illetékes, hangot ne adjak annak az óhajnak, hogy a jó Isten Nagyméltóságodnak fáradságos munkájáért adjon még további erőt és kegyelmet, hogy sokáig és igen sokaknak nyújtsa ezt a lelki vigasztalást és megerősítést, amiben nekik volt részük. A sok visszhang közül csak kettőnek szeretnék hangot adni: „Magyar beszéd volt!” „Egy szent beszélt hozzánk!” 

A beszédet úgy-ahogy összeállítottam. Nem tökéletes. Az esetleges hibákat méltóztassék elnézni. 

Nagyságod szentelő jobbját csókolva marad

mély tisztelettel: 

Kisvárdán, 1947. május 2-án 

Bodnár Béla 
görögkatolikus hitoktató 

[Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára IV–1–a. ]


Kapcsolódó:

Kánoni látogatás Kisvárdán 2025-ben

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye Levéltára, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

levéltár, Kisvárda, kánoni látogatás
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2025 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert