Május 5-én 35. alkalommal csendültek fel a „kántorhangok” a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán. A kántor szak hallgatói hagyományosan egy év végi vizsgakoncerten mutatják be tudásukat az érdeklődő közönség előtt.
Május 5-én 35. alkalommal csendültek fel a „kántorhangok”, és körülbelül ennyi kántor képződött főiskolánkon az elmúlt években – mondta el dr. Bubnó Tamás szakfelelős bevezetőjében.
Ebben az évben:
Szarka Viktória I. éves hallgató
Forgács Péter II. éves hallgató
Jaczkó György II. éves hallgató
Király András II. éves hallgató
Szajnikné Puskás Éva III. éves hallgató
és Szegedi Lilla III. éves hallgató
énekelt a hangversenyen.
Ez alkalommal Csajkovszkij, Vivaldi, Dvořák, Bach, Haydn, Schubert, Caccini, Mozart és Chopin művei csendültek fel a szóló produkciókban, egy duett erejéig pedig egy finn népdalt is meghallgathatott a közönség.
A fő hangsúly ilyenkor a tanév során végzett egyéni hangképzéseken tanult énektechnikai tudás fejlődésének bemutatásán van, ezért ilyenkor nem a szakrális zene van a középpontban, hanem az énektanárok – Hudivók Marianna és S. Kazár Irén – óráin tanult darabok – fogalmazott Bubnó Tamás.
Az egyéni műsorszámok mellett a vizsgakoncert elején a Szent Atanáz kórus megörvendeztette a közönséget Boksay János 1901-ben írt Aranyszájú Szent János liturgiájának Teljenek be ajkaink... tételével.
A záró műsorszámban a nagyböjt vasárnap esti vecsernyéjének prokimenje, a Ne fordítsd el orcádat... is felcsendült, amelyben Forgács Péter énekelt szólót. A szólista bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a bizánci éneklésben a kórus iszontartása az állandóságot és az örökkévalóságot fejezi ki, amelyben a szólista csupán „asszisztál”. A koncert egy libanoni szír dallammal zárult: a Feltámadt Krisztust arámi és görög nyelven énekelték a hallgatók és a kórus tagjai.
Szöveg: Vándor Ilka, fotó: P. Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 | |||
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |