1. hang
Azon időben bizonyos Ananiás nevű férfi is a feleségével, Szafirával együtt földet adott el, de a felesége tudtával csalárdul megtartott valamit a föld árából, s csak egy részt hozott el s tett az apostolok lábához. Péter azonban azt mondta: »Ananiás, miért ejtette a sátán kísértésbe a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek és csalárdul visszatartsd a föld árát? Ha megmaradt volna, magadnak maradt volna, és magad rendelkeznél azzal, amit eladtál. Miért vetemedett hát szíved erre a dologra? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.« Amint Ananiás ezeket a szavakat hallotta, összeesett és meghalt. Erre nagy félelem fogta el mindazokat, akik ezt hallották. Az ifjak pedig felkeltek, felszedték, kivitték és eltemették. Körülbelül három óra múlva belépett a felesége, s nem tudta, hogy mi történt. Péter azt kérdezte tőle: »Mondd nekem asszony, csakugyan annyiért adtátok el a földet?« Az meg így felelt: »Igen, annyiért.« Erre Péter azt mondta neki: »Mire való volt megegyeznetek abban, hogy megkísértitek az Úr Lelkét? Íme, akik eltemették férjedet, az ajtónál állnak, s téged is kivisznek.« Nyomban összeesett a lábainál és meghalt. Az ifjak beléptek, halva találták, kivitték és eltemették férje mellé. Erre nagy félelem fogta el az egész egyházat és mindazokat, akik ezeket hallották.
Atyámfiai! Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik nektek Isten igéjét hirdették; nézzétek életük végét és kövessétek hitüket. Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké. Sokféle és idegen tanítással ne engedjétek magatokat félrevezetni; mert legjobb, ha a szívet kegyelemmel erősítjük meg, nem ételekkel, amelyek nem használnak az azokkal élőknek. Van oltárunk, amelyről nem ehetnek azok, akik a sátornak szolgálnak. Mert amelyik állat vérét a főpap a bűnért a szentélybe viszi, annak testét a táboron kívül égetik el. Ezért Jézus is, hogy a saját vére által megszentelje a népet, a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki tehát hozzá a táboron kívülre, s hordozzuk az ő gyalázatát. Hisz nincs itt maradandó városunk: az eljövendőt keressük. Általa mutassuk be tehát Istennek mindenkor a dicséret áldozatát, azaz ajkunk gyümölcsét, amely az ő nevét magasztalja.
A jótékonyságról pedig és az adakozásról ne feledkezzetek meg; mert ilyen áldozatok tetszenek Istennek.
Ezt mondta az Úr a hozzá jövő zsidóknak: „Amint hallom, úgy ítélek. Ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem az Atya akaratát, aki küldött engem. Ha magam tennék tanúságot saját magam mellett, nem volna érvényes a tanúságom. De más tanúskodik rólam, és tudom, hogy igaz az a tanúság, amellyel tanúskodik rólam. Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Mindazonáltal nincs szükségem emberek tanúságtételére, csak elmondom ezeket, hogy üdvözüljetek. Égő és világító lámpa volt ő, de csak ideig-óráig akartatok a fényében gyönyörködni. Nekem azonban olyan bizonyságom van, amely felülmúlja Jánosét: tetteim, amelyeknek a véghezvitelét az Atya bízta rám. Ezek a tettek, amelyeket végbeviszek, maguk tanúskodnak rólam, hogy az Atya küldött. Tehát maga az Atya, aki küldött engem, tanúskodik rólam. Ám ti sem hangját soha nem hallottátok, sem színét nem láttátok, és igéje sem marad meg bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött. Fürkészitek az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy örök életet találtok bennük. Bár éppen rólam tanúskodnak, mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. Dicsőítést emberektől nem fogadok el. Ismerlek ugyanis benneteket, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Atyám nevében jöttem, és ti nem fogadtok el. De ha valaki a maga nevében jönne, azt elfogadnátok. Hogyan is hihetnétek, amikor egymástól elfogadjátok a dicsőítést, de azt a dicsőséget, amely az egyedüli Istentől való, nem keresitek? Ne gondoljátok, hogy vádolni foglak titeket az Atya előtt. Maga Mózes a vádlótok, akiben reméltek. Mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek. Mert hisz rólam írt. Ha viszont az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én szavaimnak?” Jézus ezután átkelt a Galileai-tengeren, azaz Tibériás taván. Nagy tömeg követte, mert látták a betegeken végbevitt csodajeleket.
Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van! Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat! Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Mert bizony, mondom nektek, amíg el nem múlik az ég és a föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában. Aki pedig megtartja és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában.”
Szent Atanáz alexandriai főpap
295-ben (vagy 256-ban) született Alexandriában (valószínűleg pogány görög szülőktől). Műveltségét elsősorban a Szentírásból merítette. Mint Sándor (Alexandrosz) érsek pártfogoltja, majd felolvasója diakónusa részt vett az I. (Nikeai) Egyetemes Zsinaton, ahol kiváló teológiai felkészültségről tett tanúságot. Nagy része volt Ariusz elítélésében. 328-ban őt választották meg Alexandrosz utódjául. Kezdettől fogva sokat tett azért, hogy a szerzetesek is az egyházhoz tartozóknak érezhessék magukat. Az arianizmus iránt egyre nagyobb rokonszenvet mutató császár hamarosan kötelezte őt Ariusz visszavételére. Mivel ő erre nem volt hajlandó, 335-ben Tiruszban Nikomédiai Euszebiosz pártja koholt vádak folytán zsinati határozattal elítélte és száműzték Trierbe. Aztán 346 novemberében visszatérhetett Alexandriába, ám néhány év múlva (356-tól) az ariánusok áskálódásai folytán ismét nyomozni kezdtek utána, ezért a sivatag remetéi között rejtőzött el. Ekkor készültek leghíresebb művei. A nyugati szerzetesek kérésére ottani száműzetéséből visszatérve megírta Remete Szent Antal életrajzát. 362 októberében Hitehagyó Julianosz császár parancsba adta újabb száműzetését, ezt az üldöztetést már egészen könnyűszerrel vészelte át Atanáz érsek. 373. május 2-án hívei körében halt meg. Írásban fennmaradt művei részben hitvédő jellegűek, részben dogmatikus tartalmúak. Összesen öt alkalommal száműzték hite miatt.
Ezen a napon ereklyéinek Alexandriából Konstantinápolyba való átszállítására emlékezik a bizánci egyház.
HERE YOU ARE: SPIRITUALITY / LITURGICAL CALENDAR
BACK TO TOP