A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász munkatársai ellátogattak a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe. Az intézet honlapján megjelent hírt olvashatják.
„Az Adventi ünnepekben nagyobb hangsúlyt kap az ünnepi készülődés, a rászorulók megsegítése és a különböző segélyszervezetek által nyújtott felajánlások. A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász célja is az, hogy az egész társadalomban nélkülöző embereket segítse. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben Lippai Csaba börtönlelkész úr közreműködésével 2022. december 8-án tett látogatást a szervezet. A városban működő Karitász Pont adománygyűjtő kasszájában összegyűjtött összegből a rászoruló családokat és intézményeket rendszeresen támogatják és segítik a szervezet tagjai. A találkozás során szó esett a későbbiekben megvalósuló együttműködés lehetőségéről. Igazgatójuk Dr. Oláh Tamás arról biztosította intézetünk parancsnokát Pancsusák Sándor Péter bv. ezredes urat, hogy a jövőben szeretnének majd adományaikkal és felajánlásaikkal részt venni a büntetés-végrehajtás életében, s a kapcsolattartást jobban nélkülöző és rászoruló fogvatartottakat támogatni, ezzel is elősegítve, hogy a szabadulást követően támogatást kaphassanak a társadalomba való visszailleszkedésben. A felek a találkozás során megegyeztek az egymás közötti jövőbeli együttműködést illetően.”
Forrás és fotó: bv.gov.hu
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 |
5 | ||
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 |
17 | 18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 |
25 | 26 |
27 | 28 | 29 |
30 | 31 |