A teremtett világ védelme az energiahatékonyság által – nyertes pályázatok a Nyíregyházi Egyházmegyében

A teremtett világ védelme az energiahatékonyság által – nyertes pályázatok a Nyíregyházi Egyházmegyében

Négy projektterv valósulhat meg hét helyszínen: energiahatékonnyá válnak a Nyíregyházi Egyházmegye intézményeinek épületei.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Zadubenszki Norbert2020. július 20. 21:08

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1546 napja íródott

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) 2019 őszén megjelent felhívására, melyben az egyházak részére energetikai beruházásokat támogat az állam, a Nyíregyházi Egyházmegye négy pályázatot nyújtott be.

A KEHOP-5.2.13 PÁLYÁZATOS ÉPÜLETENERGETIKAI FELHÍVÁS EGYHÁZAK SZÁMÁRA pályázatot nem célzott támogatásként, hanem elnyert pályázatok alapján valósíthatják meg a pályázó egyházak; egyházmegyénk nagy örömmel fogadta a benyújtott pályázatok pozitív elbírálását az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól 2020. június 2-án.

A Nyíregyházi Egyházmegye négy nyertes pályázatában hét helyszínen kezdődhettek meg az energetikai beruházások a nyári hónapokban.

„Energiahatékonyság növelése megújuló energiával a fenntartható jövőért a Nyíregyházi Egyházmegye intézményeiben” elnevezéssel közel 1,3 Milliárd Ft támogatásra (projektenként 300 Millió Ft) ítélték az alábbi négy projektet:

  1. A nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium kollégiumának megújítása
  2. Szent Miklós Ápoló-Gondozó Otthon Hodász épületeinek megújítása
  3. A nyírlugosi Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskola épületének megújítása
  4. És további négy helyszínen:

Minden helyszínen hasonló fejlesztések zajlanak az energiaigényesség jegyében: hőszigetelés, homlokzat, lábazat, födém, tető hőszigetelése, valamint nyílászárók cseréje: hőszigetelt, fokozott légzárású ablakok elhelyezése valósul meg. A gépészeti fejlesztések a fűtéskorszerűsítést teszik lehetővé a kondenzációs fali kazánok elhelyezése és a fűtési rendszer felújítása által. A megújuló energiát hasznosítva  napelemeket szerelnek fel.

A projektben több mint tízezer négyzetméternyi épületnagyságot újít meg az egyházmegye, ezáltal az épületek energiafelhasználása csökken, az épületek a homlokzati szigetelésekkel új arculatot kapnak; az intézmények működése költséghatékonnyá válik, és emellett lépéseket teszünk a teremtett világ védelméért és a környezettudatosság, a fenntartható jövő megvalósulásáért is.

A beruházások munkaterületeit július első napjaiban átadták a kivitelezőknek, s az elkezdett munkálatok várhatóan 2021 tavaszára fejeződnek be.

A beruházásokról bővebben:

Energiahatékonyság növelése megújuló energiával a fenntartható jövőért a Nyíregyházi Egyházmegye szociális intézményeiben

Energiahatékonyság növelése megújuló energiával a fenntartható jövőért a Nyíregyházi Egyházmegye Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskolában 

Energiahatékonyság növelése megújuló energiával a fenntartható jövőért a Nyíregyházi Egyházmegye Szent Miklós Ápoló-Gondozó Otthonában

Energiahatékonyság növelése megújuló energiával a fenntartható jövőért a Nyíregyházi Egyházmegye Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium Kollégiumában

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye

KEHOP, pályázat, energiahatékonyság, beruházás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert