Elballagtak a Szent Miklós Görögkatolikus Kollégium és Gimnázium diákjai

Elballagtak a Szent Miklós Görögkatolikus Kollégium és Gimnázium diákjai

A 2020-as év sok tekintetben különleges volt a diákok számára, ám a 2020 szeptemberében kezdődő következő tanév szintén tartogatott meglepetéseket a középiskolai korosztálynak. Különösen a Szent Miklós-os diákok életében történt gyökeres változás.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2021. június 13. 03:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 128 napja íródott

Az idei tanévben megkezdte önálló útját a Szent Miklós Gimnázium, már ekkor egy új intézményegységgel egészült ki nyíregyháza régi-új középiskolája: egy kollégiummal. Az új helyzetet valójában nem szokhatták meg a diákok, hiszen az őszi hónapok már otthon, a számítógépek előtt teltek tantermen kívüli, digitális oktatással. A negyedikes évfolyam tagjai életük első, nagy megmérettetéséig nem is tartózkodhattak az iskola épületében. Az érettségiző diákok hagyományos, vizsga előtti búcsúzására sem kerülhetett sor, de a lazított rendeletek júniusban lehetővé tették azt, ami április végén még nem történhetett meg: a ballagást.

A tizenhét, sikeres érettségi vizsgát tett tanuló június 11-én az intézmény pedagógusai, tanulói és a szülők jelenlétében közös imádkozással adhatott hálát az elmúlt négy esztendőért a Szent Miklós-székesegyházban.

A ballagóktól az iskola vezetése és pedagógusai nevében Sivadó László atya, lelki igazgató vett búcsút, az ittmaradó és távozó évfolyamok képviselői beszédekkel, zenével és verssel fejezték ki az elválás nehézségét. Majd tanulói jutalmazások következtek.

Az önálló intézményként működő gimnázium első ballagása ünnepélyes kivonulással ért véget.

Kapcsolódó:

Nyíregyháza új kollégiuma, a Szent Miklós – diákszemmel

Legyetek ti is jelek, Krisztus jelei a világban – szalagtűző a Szent Miklós gimnáziumban

Különleges ajándékkal lepték meg Ábel püspök atyát a Szent Miklós-os gimnazisták

Közös értékekkel, önálló utakon – bemutatkozik a Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium

„Ti mindenben kitűntök: a hitben, a szóban, a tudásban, minden buzgólkodásban és a szeretetben.” 2Kor8,7 – tanévnyitó Szent Liturgia a székesegyházban

Krisztus, a nagy és örök Pedagógus átadja a fény ajándékát, hogy merjünk bátran világítani a következő tanévben is – intézményvezetők lelkigyakorlata

 

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, ballagás, Szent Miklós
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert