LITURGIKUS NAPTÁR

2026. június 11.

ApCsel 11,19-30

Azon időben azok, akik az István miatt kitört üldözés elől szétszóródtak, elmentek Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig, de nem hirdették az igét senki másnak, csak a zsidóknak. Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirenei férfi, akik, mikor eljutottak Antióchiába, a görögökhöz is beszéltek, hirdetve az Úr Jézust. Az Úr keze velük volt, úgy hogy a hívek nagy számban tértek meg az Úrhoz.
Hírük eljutott a jeruzsálemi egyház fülébe, azért elküldték Barnabást Antióchiába. Mikor odaérkezett s meglátta az Isten kegyelmét, megörült és mindnyájukat arra buzdította, hogy maradjanak állhatatosan egy lélekkel egyesülve az Úrban, Ő derék férfi volt, telve Szentlélekkel és hittel. Nagy tömeg csatlakozott az Úrhoz. Barnabás azután elutazott Tarzusba, hogy felkeresse Sault, s mikor megtalálta, elhozta Antióchiába. Egy álló esztendőn át jelen voltak az összejöveteleken s nagy tömeget tanítottak, úgy hogy Antióchiában nevezték legelőször a tanítványokat keresztényeknek.
Azokban a napokban próféták jöttek le Jeruzsálemből Antióchiába és azok egyike, névszerint Agabusz, felállt és a Lélek által kijelentette, hogy nagy éhínség lesz az egész földkerekségen. Ez be is következett Klaudiusz idejében. A tanítványok erre elhatározták, hogy mindnyájan küldeni fognak valamit a Júdeában lakó testvérek segélyezésére, - mindenki tehetsége szerint. Ezt meg is tették és elküldték a vénekhez Barnabás és Saul keze által.



Róm 8,22-27

Atyámfiai! Tudjuk, hogy minden teremtmény együtt sóhajtozik és vajúdik mindaddig. Sőt nemcsak azok, hanem mi is, akik magunkban hordjuk a Lélek zsengéit: mi magunk is sóhajtozunk bensőnkben, s várjuk az Isten fiaivá való fogadást, testünk megváltását. Üdvözülésünk ugyanis reménybeli. Látni azonban azt, amit remélünk, nem reménység; hisz ki remélné azt, amit lát? Ha pedig reméljük, amit nem látunk: akkor várjuk is azt türelemmel.
Hasonlóképpen a Lélek is segítségére van erőtelenségünknek, mert nem tudjuk, miképp kell kérnünk, amit kérünk; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Aki azonban vizsgálja a szíveket, tudja, hogy mik a Lélek kívánságai, tudja, hogy közbenjár a szentekért Isten akarata szerint.



Mt 10,23-31

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Ha valamelyik városban majd üldöznek benneteket, meneküljetek a másikba, mert bizony, mondom nektek, még végig sem járjátok Izrael városait, mire eljön az Emberfia. Nem múlja felül a tanítvány a mesterét, sem a szolga az ő urát. Legyen elég a tanítványnak, hogy olyanná legyen, mint a mestere, és a szolgának, hogy olyanná, mint az ura. Ha a ház urát Beelzebulnak nevezik, mennyivel inkább háza népét? Ne féljetek hát tőlük! Hiszen semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, és olyan titok sincs, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondok nektek, azt mondjátok el fényes nappal, és amit fülbe súgva hallotok, azt hirdessétek a háztetőkről! Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani! Ugye két verebet adnak egy fillérért? És Atyátok tudta nélkül egy sem esik le a földre. Nektek pedig minden szál hajatok számon van tartva! Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti a verebeknél.”



Lk 10,16-21

Ezt mondta az Úr tanítványainak: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg, aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.” Amikor a hetven visszatért, örömmel mondták: „Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedre.” Így válaszolt nekik: „Láttam a sátánt: mint villám bukott le az égből. Íme, hatalmat adok nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, és az ellenség minden ereje fölött, és semmi sem fog ártani nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyekben!” Abban az órában Jézus felujjongott a Lélekben, és így szólt: „Hálát adok neked, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, mert így tetszett neked.”




Szent Bertalan és Barnabás apostolok

Bertalan egyike a 12 apostolnak. Neve arámul ezt jelenti: Talmai fia. A Szentírás egyébként nem említi. Több száz év után gyakran azonosították a szent János evangéliumában szereplő Natánaellel. Ha ez így van, Fülöp apostol vezette őt Jézushoz. Ő igaz izraelitának nevezte és apostolai közé választotta. Az apostolok szétoszlása után Bertalan Indiában, Mezopotámiában és utoljára Örményországban hirdette az Evangéliumot. A hagyomány szerint testéről elevenen lenyúzták a bőrt és végül keresztre feszítették 60 körül.

Barnabás apostol Ciprus szigeten született zsidó családból. Eredetileg Józsefnek hívták, a Barnabás nevet az apostoloktól kapta. Ő vette maga mellé a megtért Sault és vitte Jeruzsálembe az apostolokhoz. A Szentírás, mint szent Pál kísérőjét és társát állítja elénk, az evangélium hirdetésében. Vele együtt vett részt az apostoli zsinaton Jeruzsálemben. Később elvált szent Páltól, és unokaöccsével, Márkkal ment apostoli útra. Ciprus szigetére mentek Barnabás hazájába. Ettől kezdve a Szentírás nem szól az apostolról, Egy régi hagyomány őt tartja Milánó első püspökének. Halálának helye és ideje ismeretlen. Valószínűleg Szalamiszban szenvedett vértanúságot, egyesek szerint agyonkövezték, mások szerint máglyán elégették.



Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert