LITURGIKUS NAPTÁR

2025. október 5.

8. hang

2Kor 6,16b-7,1

Atyámfiai! Ti az élő Isten temploma vagytok, miként Isten mondja:
»Köztük fogok lakni és közöttük járni,
és az ő Istenük leszek, és ők az én népem lesznek.
Ezért menjetek ki közülük,
és váljatok külön, mondja az Úr,
és ne érintsetek tisztátalant;
és én magamhoz fogadlak titeket,
és atyátok leszek,
s ti az én fiaim és leányaim lesztek,
mondja a mindenható Úr«.
Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat a test és a lélek minden szennyétől, és tegyük teljessé megszentelődésünket Isten félelmében.



Mt 15,21-28

Abban az időben Jézus Tírusz és Szidón vidékére vonult vissza. És íme, a környékről közeledett egy kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávidnak fia! A lányomat kegyetlenül gyötri az ördög.” De ő szóra sem méltatta. Erre odamentek hozzá tanítványai, és kérték: „Teljesítsd kérését, hisz kiabál utánunk!” Ő pedig így felelt: „Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és ezekkel a szavakkal borult le előtte: „Uram, segíts rajtam!” Ő azonban így felelt: „Nem helyes elvenni a gyerekektől a kenyeret, és odadobni a kiskutyáknak.” Az asszony pedig ezt mondta: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a maradékból, amely lehullik gazdáik asztaláról.” Erre így szólt Jézus: „Asszony, nagy a te hited. Legyen úgy, ahogy akarod!” Még abban az órában meggyógyult a leánya.




Szent Karitina vértanúnő

A kilikiai Corycusban szenvedett vértanúságot a Diocletianus-féle keresztényüldözéskor 290-304 között.



Liturgikus naptár RSS-csatorna Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / LITURGIKUS NAPTÁR

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2025 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert