2026. február 12.

2. hang

Júd 1,11-25

Atyámfiai! Jaj nekik, mert Káin útján járnak, és Bálám tévedése, a nyereség után törik magukat, és mint Kóré a lázadásban, elvesznek. Szégyenfoltok ezek a lakomáikon, tartózkodás nélkül lakmároznak s önmagukat hizlalják; esőtlen felhők, amelyeket a szelek ide-oda kergetnek, őszi, terméketlen, kétszer kiveszett, gyökerestül kitépett fák, vad tengeri hullámok, amelyek saját gyalázatukat tajtékozzák ki, bolygó csillagok, amelyekre a sötétség vihara vár örökké. Ezekről jövendölt Hénok, Ádám után a hetedik, mikor így szólt: »Íme, jön az Úr ezernyi szentjével, minden fölött ítéletet tart, és megfenyíti az összes istentelent minden gonoszságért, amelyet gonoszul véghezvittek; és minden durva beszédért, amelyet az istentelen bűnösök Isten ellen szóltak.« Izgága elégedetlenkedők ezek, akik saját kívánságaik útján járnak; a szájuk kevélységet beszél, s haszonlesésből hízelegnek az embereknek.
Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg az igékről, amelyeket előre megmondtak a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai. Megmondták nektek, hogy »az utolsó időben gúnyolódók jönnek, akik saját kívánságaik útján járnak, istentelenségben.« Ezek azok, akik elkülönülnek, érzékiek, Lélek nélkül valók. Ti ellenben, szeretteim, épüljetek rá legszentebb hitetekre, imádkozzatok a Szentlélekben, őrizzétek meg magatokat Isten szeretetében, s várjátok a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre. Ezeket ítéljétek el és fenyítsétek meg; amazokat viszont mentsétek meg, ragadjátok ki őket a tűzből. A többieken pedig könyörüljetek félelemmel. Még a bűnös által viselt ruhát is gyűlöljétek.
Annak pedig, akinek van hatalma bűn nélkül megőrizni titeket, s a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelekor szeplőtelenül és boldog örömmel az ő dicsőségének színe elé állítani, a mi egyedül üdvözítő Istenünknek, Urunk Jézus Krisztus által, legyen dicsőség és magasztalás, uralkodás és hatalom minden idő előtt, most és mindörökkön-örökké. Amen.

Lk 23,1-31.33a.44-56

Abban az időben a főpapok, írástudók és a nép vénei Pilátushoz vitték Jézust, és így kezdték vádolni őt: „Úgy találtuk, hogy ez fellázítja a népet, megtiltja, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt mondja magáról, hogy ő Krisztus király.” Akkor Pilátus megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Ő pedig feleletül így szólt: „Te mondod.” Pilátus erre azt mondta a főpapoknak és a tömegnek: „Semmi ítéletre méltót nem találok ebben az emberben.” De azok így erősködtek: „Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában Galileától kezdve egészen idáig.” Miután Pilátus meghallotta Galileát, megkérdezte, hogy ez az ember Galileába való-e. Amikor megtudta, hogy Heródes uralma alá tartozik, elküldte Heródeshez, aki maga is Jeruzsálemben volt azokban a napokban. Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Ugyanis régóta szerette volna őt látni, mert sokat hallott felőle, és remélte, hogy valami csodajelet lát tőle. Sokat faggatta, ő azonban semmit sem felelt neki. A főpapok és az írástudók pedig ott álltak, és hevesen vádolták. Heródes katonai kíséretével együtt megszégyenítette őt, csúfot űzött belőle, aztán fehér ruhába öltöztette, majd visszaküldte Pilátushoz. Ezen a napon Heródes és Pilátus jó barátok lettek, előtte ugyanis haragban voltak egymással. Pilátus pedig összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet, és így szólt hozzájuk: „Idehoztátok ezt az embert, mint a nép lázítóját. Íme, előttetek kihallgattam, de semmi ítéletre méltót sem találtam ebben az emberben abból, amivel vádoljátok őt. De Heródes sem, hiszen elküldtelek titeket hozzá, és lám, semmi halált érdemlő dolgot nem követett el. Veréssel büntetem tehát, és szabadon bocsátom.” Az ünnep alkalmával szabadon kellett bocsátania egyvalakit. Ezért valamennyien kiáltozni kezdtek: „Veszítsd el ezt, és bocsásd el nekünk Barabást!” Őt a városban történt lázadásért és gyilkosságért vetették börtönbe. Pilátus ismét fölemelte szavát, mert szabadon akarta bocsátani Jézust. Ők azonban így kiáltoztak: „Feszítsd meg, feszítsd meg őt!” Ő pedig harmadszor szólt hozzájuk: „De hát ez mi rosszat tett? Semmi halált érdemlő dolgot nem találok benne. Veréssel büntetem tehát, és szabadon bocsátom.” De azok erősködve, nagy hangon követelték, hogy feszítse keresztre. Egyre erősödött a lármájuk és szintúgy a főpapoké. Erre Pilátus úgy döntött, hogy legyen meg, amit kérnek: szabadon bocsátotta kérésükre azt, aki lázadásért és gyilkosságért került börtönbe, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak. Ahogy elvezették, megragadtak egy bizonyos cirenei Simont, aki a mezőről érkezett, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. A népnek és az asszonyoknak nagy sokasága követte, akik gyászolták és siratták őt. Jézus hozzájuk fordult ezekkel a szavakkal: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok! Inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok, mert jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: »Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak.« Akkor azt kezdik majd mondani a hegyeknek: »Omoljatok ránk!« És a halmoknak: »Borítsatok be minket!« Mert ha a zöldellő fával így tesznek, mi lesz a kiszáradttal?” Amikor odaértek arra a helyre, amelyet Koponya-helynek hívtak, ott keresztre feszítették őt. A hatodik óra körül pedig sötétség lett az egész földön a kilencedik óráig. A nap elsötétedett, a templom függönye középen kettéhasadt. Jézus ekkor hangosan felkiáltott: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!” E szavakkal kilehelte lelkét. Amikor a százados látta, ami történt, ezekkel a szavakkal dicsőítette az Istent: „Ez az ember valóban igaz volt.” És az egész sokaság, amely összeverődött erre a látványra, a történtek láttán mellét verve hazatért. Jézus valamennyi ismerőse, velük az asszonyok, akik Galileából követték őt, távolabb állva látták ezt. Íme, volt egy József nevű ember, a nagytanács tagja, derék és igaz férfi, ő nem értett egyet a határozatukkal és eljárásukkal. Arimateából, a zsidók egyik városából származott, és maga is várta az Isten országát. Ő elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és egy sziklába vájt sírba helyezte, ahová még soha senkit sem fektettek. A készület napja, péntek volt, és már feltűnt a szombati fény. Asszonyok is követték őt, akik Galileából jöttek Jézussal, és megnézték a sírt, és hogy miként helyezte oda az ő testét. Miután hazatértek, illatszereket és keneteket készítettek, de a szombatot a parancs szerint nyugalomban töltötték.

Szent Meletiosz, Nagy Antiochia érseke

Az Kis-örményországi Melitinéből származott keresztény szülőktől. Szebasztei püspök lett (358-ban), de az ottani zavarok miatt visszavonult a szíriai Bereába. 360-1. telén meghívták őt Antiochia metropolitai székébe, de trónra lépése után nem sokkal az ariánusok száműzték. Csalódtak ugyanis benne, korábban azt hitték róla, hogy ő is ariánus. Helyére a számukra megbízható Euzoioszt szentelték. Csak az aposztata Iulianus császár idején (362-ben) foglalhatta el újra a helyét.
362-ben Alexandriai Szent Atanáz tisztázni akarta az antiochiai egyház helyzetét, de az ott átutazó cagliari Lucifer püspök megelőzte, s az ellenpárt vezérét, a fél-szabelliánusokkal rokonszenvező és Róma bizalmát élvező Paolinoszt szentelte föl püspökké. Így a városnak egyszerre három püspöke is lett. Jóllehet mind Atanáz, mind a három nagy kappadókiai püspök Meletioszt tekintette az egység zálogának, Róma hallgatott, s a város helyzete így megoldatlan maradt.
Meletioszt közben száműzte Iulianus és Valens császár is, s így csak 378-ban, I. Theodosius császár idején tudott visszatérni Antiochiába, aki véget vetett az ariánusok uralmának. Ő hívta össze a II. Egyetemes (Konstantinápolyi) Zsinatot. A császár, miután bővebb információk birtokába jutott, elismerte Meletiosz tisztességét és tiszta hitét, s ezért őt nevezte ki a zsinat elnökévé. Ennek során halt meg 381-ben.

Ágyazza be Liturgikus naptár RSS-csatornánkat saját honlapjára, hogy mindig az aktuális szakaszok jelenjenek meg az Ön honlapján is!