/

LITURGIKUS NAPTÁR

2. hang

Fil 2,16b-23

Atyámfiai! Nem futottam hiába, és nem fáradtam eredménytelenül. Sőt, ha a hitetek áldozatán és szolgálatán felül még véremet is kiontják italáldozatul, örülök és együtt örvendezek mindnyájatokkal. Hasonlóképp ti is örüljetek és velem együtt örvendezzetek.
Remélem az Úr Jézusban, hogy Timóteust hamarosan hozzátok küldhetem, hogy én is megnyugodjam, ha értesülök dolgaitokról. Senkim sincs ugyanis, aki lélekben annyira hozzám hasonló volna és olyan őszintén szívén viselné ügyeteket. Hiszen mindenki a maga dolgával és nem Jézus Krisztuséval törődik. Megbízhatóságát ismeritek, hiszen mint a gyermek az apjának, úgy szolgált velem az evangéliumért. Remélem tehát, hogy elküldhetem őt, mihelyt látom, miként fordulnak dolgaim.



Lk 6,37-45

Azon időben mondá az Úr: Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor benneteket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Hasonlatot is mondott nekik: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod testvérednek: Testvér, engedd, hogy kivegyem a szálkát a szemedből! - holott a te szemedben nem látod a gerendát? Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és csak aztán láss hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből. Mert nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, sem rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. A fát a gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek tövisbokorról fügét, s gyalogszederről sem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat. Hisz a száj a szív bőségéből beszél.




Averkiosz hieropoliszi püspök és apostoltárs

Marcus Aurelius császár uralkodása alatt a főként pogányok által lakott frígiai Hieropoliszban Averkiosz volt a püspök. Egy napon a pogányokért imádkozott, mikor látomása támadt; egy ifjú vesszőt adott a kezébe, hogy azzal rombolja szét a bálványokat. Másnap Averkiosz így is cselekedett. A pogányok ezért halálát kívánták. Az összegyűlt tömeghez kiment a szent főpap és két ifjúból ördögöt űzött ki. Ezután az egész város kérte a püspököt, hogy oktassa őket és keresztelje meg. Averkiosz ezt meg is tette. Később Szíriában, Mezopotámiában és Kis-Ázsiában hirdette az Evangéliumot, gyógyította a betegeket és sok csodát tett. Végül ismét Hieropoliszba tért vissza. Még életében bevésette sírfeliratát, ami gazdag az első századi keresztény szimbólumrendszer használatában. Életének 73. évében, 167 körül békében hunyt el hívei között. Sírkövét a római Lateráni Múzeum kőtárában őrzik.


A hét efezusi ifjú

A Decius által indított keresztényüldözés idején, 250 körül, Efezus közelében az Oklon hegy egyik barlangjában rejtőzködött el hét keresztény ifjú. Az üldözőik rájuk találtak, amikor aludtak, és befalazták őket a barlangba, hogy éhen haljanak. Két császári szolga, akik titokban szintén keresztények voltak az ifjak történetét elrejtették a falba. Több mint kétszáz év múlva a barlang száját kibontották, mert a köveket egyébre akarták használni. Ekkor az ifjak felébredtek, és azt hitték, hogy csak egy éjszakát aludtak át. Isten e csodát a feltámadást tagadó eretnekség megtörésére eszközölte. Miután ez megtörtént az ifjak imádság közben csendesen elhunytak.