Jó hír a szülőknek, hogy meghosszabbítottuk a jelentkezési határidőt: még holnap jelezhetik, ha gyermekük részt venne a debreceni táborban.
Egyéb jó hírrel is szolgálhatunk: mint minden évben, idén is különleges koncerttel kápráztatják el a közönséget a liturgikusének-tábor résztvevői.
Ebben az esztendőben a július 7-11. között zajló táborban egy újdonságot láthatnak a szülők: a szentév alkalmából készítette Bubnó Tamás: Primissa – a remény oratóriuma címet viselő darabját, most ezt adják elő közösen a Szent Efrém Férfikarral.
Emellett persze esténként városi sétával, fagyizással, kézműves foglalkozással és középkori zenei foglalkozással is várjuk a kicsiket és nagyokat egyaránt.
Részletek:
Már lehet jelentkezni az idei Liturgikusének-táborba
Újítás! Középiskolásokat is várnak a liturgikusének-táborba
Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye