Lelki táplálék Tamás apostolról elnevezett vasárnapon

Lelki táplálék Tamás apostolról elnevezett vasárnapon

„Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” Rólunk beszél Jézus, akik nem lehettünk ott ennél a találkozásnál, de mégis – az apostolok tanúságtételére – hiszünk a feltámadásban. – Szemán László kótaji parókus atya elmélkedését olvashatják.

Jézus megjelenik tanítványai között és így köszönti őket: „Békesség nektek!” Tudjuk, hogy ez egy általános, gyakori köszöntési mód volt a zsidóknál, de a feltámadt Jézus szájából ez most más jelentőséggel bír. Nem csupán a nyugtalan lelkű apostolait akarja békére inteni, nem is csak a pillanatnyi feszültséget, ijedelmet akarja bennük elsimítani. Ebben a köszöntésben Jézus a békét szeretné átadni az apostoloknak. Azt a békét, amelyről korábban azt mondta, hogy ez az ő békéje, s hogy nem úgy adja, mint ahogy a világ. Ebben a békében benne van az Isten kiengesztelődése a bűnös emberiséggel, a világgal. „Beteljesedett” – mondta Jézus a kereszten. Minden megtörtént, amit Isten öröktől fogva elhatározott a mi megváltásunk érdekében. Mi baj lehetne? Utunk van az Atyához. A feltámadt Jézus ezt a békét hozza el nekünk, ez az ő békéje, ezt csak nála találjuk meg.

A köszöntés után Jézus átadja tanítványainak a bűnbocsátó hatalmat. Ez a megtestesülésnek a célja. Az első bűn óta a világ bűnt bűnre halmoz, de megszabadulni nem tud tőle, bármennyire szeretne. Több csodában is Jézus először a lelket gyógyítja –„Bűneid bocsánatot nyertek!” – amire az írástudók felháborodtak, mert szerintük ezt csak Isten teheti meg. Igazuk volt, de elvakultságukban nem vették, vagy nem akarták észrevenni, hogy Jézusban Isten Fia testesült meg. Jézus ezt a hatalmat nem tartja meg sajátjának, hanem átadja apostolainak (egyházának), hogy az Ő nevében mindig legyen lehetőségünk a bűneinktől való szabadulásra, újra és újra megtisztulhassunk és megújulhassunk általa.

Tamás nincs jelen, amikor Jézus megjelenik tanítványai között, és nem hiszi el, hogy a többiek találkoztak a Feltámadottal. Őt „hitetlen apostolnak” is szoktuk ezért nevezni, de ha belegondolunk, miért hitte volna Tamás, hogy ők tényleg találkoztak Jézussal? Látott rajtuk valami változást? Levetették félénkségüket? Ki mertek állni az emberek elé? Valamilyen cselekedettel alátámasztották ezt az állítást? Semmivel. Maradtak korábbi bezárkózottságukban. Így nem is lehet tanúskodni a feltámadás örömhíréről. Aki arról beszél, hogy ő találkozott a feltámadt Jézussal, azon ennek látszani kell.

Jézus ezt válaszolja Tamásnak: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” Rólunk beszél Jézus, akik nem lehettünk ott ennél a találkozásnál, de mégis – az apostolok tanúságtételére – hiszünk a feltámadásban. Nemcsak hiszünk, hanem annak boldogságában is élünk. Nagyon fontos, hogy a hit, a Jézushoz való tartozás örömére is rátaláljunk. A kereszténységünket nem élhetjük meg „teherként”, ez ellentmondás lenne. Igaz, nem mindig könnyű követni Jézust, vannak erőfeszítések a lelki életben is, de tudjuk, hogy ezek is az örök életünket szolgálják, vagyis az igazi boldogságunkat.

„Ezeket azonban följegyezték, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a hit által életetek legyen az ő nevében.” Ebben a mondatban Szent János azt fogalmazza meg, hogy miért írták le az evangéliumokat. Néha azt gondoljuk, hogy azokban egy Jézus életrajzot találunk. Nos, annak eléggé hiányos lenne, nem is ez a céljuk. Az evangélisták igazából nem az „ismereteket” akarják nekünk átadni, hanem a felismerést, a hitet, hogy ez a Jézus a megigért Messiás, aki valójában Isten Fia, a második isteni személy, és a felismerés, a Benne való megélt hit által juthatunk az örök életre. „Senki sem juthat az Atyához, csak én általam” – mondja Jézus. Egyedüli, kizárólagos út számunkra Ő, de mindenki számára elérhető, mert nem személyválogató.

Szöveg: Szemán László, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye